Továbbra is hibátlan a Los Angeles Lakers és az Atlanta Hawks

2008.11.10. 08:47
Címkék
A Boston 12 ponttal győzött Detroitban, így Allen Iverson hazai bemutatkozása sem sikerült Pistons-játékosként. Az NBA 13. játéknapján nyert a Los Angeles Lakers és az Atlanta Hawks is, így ez a két gárda továbbra is hibátlan mérleggel büszkélkedik.
Jao Ming (pirosban) nem tudott érvényesülni a Lakers elleni meccsen
Fotó: Reuters
Jao Ming (pirosban) nem tudott érvényesülni a Lakers elleni meccsen
Jao Ming (pirosban) nem tudott érvényesülni a Lakers elleni meccsen
Fotó: Reuters
Jao Ming (pirosban) nem tudott érvényesülni a Lakers elleni meccsen

Elmondása szerint libabőrös lett Allen Iverson, amikor bemutatták és a közönség hangos üdvrivalgással köszöntötte a Detroit–Boston találkozó előtt. A meccs folyamán aztán már legfeljebb csak csapata pocsék teljesítménye miatt állhatott fel a hátán a szőr, mivel a Celtics – elsősorban remek védekezésének köszönhetően – 88–76-ra megverte a Pistonst.

Persze úgy nem meglepő a Detroit fiaskója, ha tudjuk, hogy új szerzeménye, Iverson – akinek „valódi” bemutatkozó mérkőzésén New Jerseyben kapott ki új együttese – mindössze 10 ponttal zárt, miközben Richard Hamilton az összes mezőnykísérletét elhibázva három egységig jutott.

A Bostonban a cserepadról beszálló Tony Allen volt a legeredményesebb 23 ponttal, Kevin Garnett (8 pont) ezúttal a védekezésben jeleskedett.

A Los Angeles Lakers az ötödik mérkőzését is megnyerte, természetesen a Kobe Bryant, Pau Gasol páros vezérletével. Az aranysárga-lilák a Houston Rockets csapatát részesítették nagy verésben, úgy, hogy az utolsó negyedet 39–17-re nyerték meg. Bryant 23, míg a katalán klasszis 20 pontot szorgoskodott össze. Ilyen jól egyébként a 2003–2004-es szezon óta nem kezdett a Lakers; a gárda történetében amúgy ez a tizedik alkalom, hogy öt diadallal indult.

A liga másik veretlen alakulata, az ugyancsak ötből öt sikerrel álló Atlanta az Oklahoma vendégeként aratott 89–85-ös győzelmet a 25 pontot termelő Joe Johnson vezérletével. A Hawks 6 perc 45 másodperccel a vége előtt még 75–68-as hátrányban volt, de remek hajrájával végül nyerni tudott.

Hiába szerzett 33 pontot Dirk Nowitzki, társai nem tudtak hozzá felnőni, így a Dallas 103–92-re kikapott idegenben a Los Angeles Clipperstől. Öt győzelem után elszenvedte első vereségét a Utah Jazz, amely New Yorkban veszített. A Knicks húzóembere a 32 pontig jutó Jamal Crawford volt.

NBA

13. JÁTÉKNAP
New York Knicks–Utah Jazz 107–99
Los Angeles Clippers–Dallas Mavericks 103–92
Detroit Pistons–Boston Celtics 76–88
Oklahoma City Thunder–Atlanta Hawks 85–89
Denver Nuggets–Memphis Grizzlies 100–90
Sacramento Kings–Golden State Warriors 115–98
Los Angeles Lakers–Houston Rockets 111–82
Charlotte Bobcats–Toronto Raptors 79–89
Legfrissebb hírek

Esküvő és győzelem – immár feleségként nyert a Cerbona Félmaratonon

Csupasport
18 perce

Stollárék negyeddöntősök a strasbourgi tenisztornán

Tenisz
48 perce

Ralf Rangnick 14 játékost hívott be a német élvonalból az osztrák vb-keretbe

Foci vb 2026
54 perce

Jégkorong-vb: Bartalis István számára négy perc után véget ért a torna

Jégkorong
1 órája

Duarte és Stopira is ott van a Zöld-foki-szigetek vb-keretében

Foci vb 2026
1 órája

Hansi Flick hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

„Mim Gergely kész a visszatérésre, egy új feladatra”

Labdarúgó NB I
1 órája

Műteni kell a Barca középpályását, kihagyja a világbajnokságot – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik