A nagy feltámadások napja: három csapat is jelentős hátrányból győzött

2009.03.01. 09:05
Címkék
Az Orlando Magic szoros mérkőzésen 106–100-ra nyert a Philadelphia 76ers ellen az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi játéknapján – a floridaiak 15 hárompontosuknak köszönhették elsősorban a sikert. A Miami Heat pontdús találkozón 120–115-re verte meg a New York Knickset, Dwyane Wade remek teljesítményével és emlékezetes feltámadással.
Dwyane Wade volt a nap hőse Miamiban
Fotó: Imago
Dwyane Wade volt a nap hőse Miamiban
Dwyane Wade volt a nap hőse Miamiban
Fotó: Imago
Dwyane Wade volt a nap hőse Miamiban

8:36 perccel a vége előtt alighanem már a New York-iak is elhitték, hogy nyerhetnek Miamiban. Joggal, hiszen vezettek 103–88-ra, és kezükben volt a meccs. A Heat-drukkerek némelyike pedig úgy gondolhatta, ideje más foglalatosság után nézni, ám ekkor történt valami…

Dwyane Wade kapott a szájára. Mégpedig szó szerint, olyannyira, hogy a kosarasnak vérezni kezdett az ajka. A Miami ezt követően vérszagot szimatolhatott, ugyanis nagyon beindultak a déliek: 19 pontot dobtak zsinórban, négy perc alatt, miközben állva hagyták a New York-iakat, akik csak 103–107-nél eszméltek – későn.

A Knicks ugyan még egyenlített, ám a 46 pontos Wade vezetésével a Miami kihasználta lélektani előnyét, és 120–115-re megnyerte a mérkőzést. Wade egyébként alaposan kitett magáért, ugyanis pontjai mellett 10 asszisztot is kiosztott, miközben szedett 8 lepattanót.

„Ha mérges vagyok, akkor támadok. Így működik ez” – foglalta össze sommásan a „hős”, hogy mi történt az utolsó negyedben, amikor franchise-rekordot jelentő 24 pontot helyezett el a Knicks kosarában. Mike D’Antoni, a vendégek mestere is egy ütésről beszélt a mérkőzést követően, igaz, ő úgy érezte, ők a szenvedők voltak, nem az elkövetők.

„Gyomorszájon vágva érzem magam” – mondta az edző, akinek tanítványai közül Nate Robinson teljesített a legjobban 29 ponttal, ám a hajrábeli kihagyás miatt az is kevés volt, hogy öt játékos is 15 egység fölé jutott.

Hasonlóan a Heathez, az Orlando is az utolsó játékrésznek köszönhette győzelmét. A Magic 36–20-ra tudta le a negyedik negyedet Philadelphiában, így 106–100-ra megnyerte a találkozót. Hidayet Türkoglu és Rashard Lewis egyaránt 23 pontot termelt, míg a túloldalon Andre Miller (23) és Andre Iguodala (22) volt a legjobb. Az Orlando összesen 15 hárompontost dobott, ezzel süllyesztette el a 76erst a hajrában.

A Chicago Bulls ugyancsak nagy, 17 pontos hátrányból nyerte meg a mérkőzését: a Bikák 20 pontot vertek a záró negyedben a Houston Rocketsre (24–14), így kerekedtek felül 105–102-re. A meccs legeredményesebbje Ron Artest volt a maga 32 pontjával, ám ezúttal Joakim Noah 15 lepattanója többen nyomott a latban.

A Utah 102–89-re győzött a Sacramento Kings ellen, s ezzel Salt Lake City csapatának van jelenleg a legjobb sorozata – 7 összecsapás vereség nélkül –, amivel szép lassan rájátszást érő helyre kúszott fel.

NBA

ALAPSZAKASZ, 118. JÁTÉKNAP
Philadelphia 76ers–Orlando Magic 100–106
Miami Heat–New York Knicks 120–115
Memphis Grizzlies–Oklahoma City Thunder 92–99
Chicago Bulls–Houston Rockets 105–102
Milwaukee Bucks–Washington Wizards 109–93
Utah Jazz–Sacramento Kings 102–89
Los Angeles Clippers–Charlotte Bobcats 95–100
Legfrissebb hírek

A Sajn Francisco egy mezőnygóllal verte a címvédőt az idény eddigi legjobb meccsén – videó

Amerikai sportok
2 órája

Hétfői sportműsor: fővárosi csata az NB II-ben

Minden más foci
4 órája

Gulácsi Péternél Madridban; Liu Shaoang otthon van itt is, ott is

E-újság
4 órája

Tetőtől talpig profi – Judi Ádám jegyzete

Légiósok
5 órája

A káromkodás a futball szakmai, ipari nyelve – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
5 órája

Utolsó másodperces 57 yardos mezőnygóllal nyert a Jaguars Londonban – videók

Amerikai sportok
5 órája

Serie A: 35 év után újra Maldini-gól a Juventus ellen – ikszelt a Cagliari

Olasz labdarúgás
5 órája

Ligue 1: győzelmével felugrott a dobogóra a Rennes

Francia labdarúgás
5 órája