Spanyol földre utazhat a Sopron a négyes döntő helyszínére

2009.03.02. 15:43
Címkék
A Salamanca rendezheti a női kosárlabda Euroliga négyes döntőjét. A tornán természetesen ott lesz a Sopron is, s az elődöntőben éppen a házigazda lesz az ellenfele.
A házigazda ellen kell bizonyítania először a Sopronnak a női kosárlabda Euroliga négyes döntőjében.

Azt már korábban tudni lehetett, hogy a Salamanca lesz az ellenfele a magyar csapatnak az elődöntőben, mostanra azonban az is biztossá vált, hogy Spanyolországban rendezik a tornát.

Korábban kétesélyes volt a helyszínválasztás: a Jektyerinburg és Salamanca állt versenyben a rendezésért. Az európai szövetség most döntött: miután a két ajánlat között anyagilag nem volt nagy különbség, a spanyol város nyert.

„Egy nagyon jó csapat ellen, spanyol földön nem mi leszünk az esélyesek, de nem ijedünk meg a kihívástól” – nyilatkozta a wb.sopron.com-on Székely Norbert, a soproniak vezetőedzője.

A honlap szerint a klub megkezdte a szurkolói buszok szervezését a Final Four helyszínére, belépőjegyek ugyancsak az egyesületnél igényelhetők.

„Ezzel együtt jó döntésnek tartom, hogy a spanyolok kapták meg a Final Fourt, mert az elmúlt években tapasztalt orosz hegemónia hosszú távon a sportág halálát jelentené. A Salamanca–Sopron találkozó számomra felér egy Euroliga- vagy ha úgy tetszik, klub Európa-bajnoki döntővel, a másik elődöntőben ugyanis összesen tíz tengerentúli játékos lép majd pályára. Az április 5-i finálé így inkább a klubvilágbajnoki döntővel egyenlő” – ezt már Török Zoltán, a soproniak ügyvezetője nyilatkozta a távirati irodának a döntéssel kapcsolatban.

A Sopron először jutott be a négyes döntőbe. Korábban a Pécs 2001-ben, 2004-ben és 2005-ben is szerepelt a legjobbak között.

A FINAL FOUR PROGRAMJA

Április 3., elődöntők: Salamanca (spanyol)–Sopron, Szpartak Moszkva (orosz)–Jekatyerinburg (orosz)
Április 5., helyosztók: bronzmérkőzés és döntő
Legfrissebb hírek

Újabb név az államtitkári castingban – NS-infó

Egyéb egyéni
42 perce

Ismét előnybe került a Kaposvár a férfi kosárlabda NB I bronzcsatájában

Kosárlabda
45 perce

El-döntő: Freiburg–Aston Villa

Európa-liga
46 perce

Vadvízi kajak-kenu vb: tisztes magyar szereplés hosszú távon

Kajak-kenu
1 órája

Női vízilabda ob I: az UVSE előnybe került a bronzcsatában

Vízilabda
1 órája

Kiesett a Komló, benn maradt a Szigetszentmiklós a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Világbajnok kapussal és Eb-döntős támadóval áll fel az Aston Villa a Freiburg elleni El-fináléban

Európa-liga
1 órája

Hosszabbított lengyel védőjével a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik