Női kosárlabda: Sopronban hosszabbítottak a kulcsemberek

2009.03.25. 20:05
Címkék
A szerződéshosszabbításoknak köszönhetően jövőre is együtt marad az NB I-ben címvédő MKB-Euroleasing Sopron női kosárlabdacsapatának magja.
Az Euroliga jövő hétvégi négyes döntőjébe jutott klub honlapja szerint hatan írtak alá újabb megállapodást. „A jövőre még érvényes szerződésű Honti Kata, Jelena Milovanovics és a 2011-ig szerződött Krivacsevics Tijana mellett újabb játékosokkal írtunk alá kontraktust – jelentette be szerdán Török Zoltán ügyvezető. – A csapatkapitány Eördögh Edit, valamint Amber Holt, Hadarics Kinga és Semsei Barbara újabb egy évvel hosszabbította meg szerződését, Horti Dóra pedig 2011-ig, újabb két évre írt alá. Ugyancsak örömteli hír, hogy Jelena Milovanovic a már meglévő és 2010-ig szóló szerződését további egy évvel, 2011-ig hosszabbította meg velünk! A magas szintű szakmai munkáért a jövőben is Székely Norbert és Kellerné Seres Éva felel.” A bajnoki alapszakaszt vasárnap megnyerő és a salamancai final fourra hangoló alakulat következő megméretése a hétvégi Magyar Kupa négyes döntő lesz, amelyen házigazdaként lép majd pályára.
Legfrissebb hírek

Varga Barnabás reméli, hogy hozzátesz valamit az AEK történelméhez

Légiósok
14 perce

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
7 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
7 órája

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
7 órája

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
7 órája

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
7 órája

Bombagóljainak köszönhetően nyerte meg az Európa-ligát az Aston Villa – videó

Európa-liga
7 órája
Ezek is érdekelhetik