Draftjogokat cserélne veterán játékosra a Timberwolves

2009.03.30. 23:13
Címkék
A Minnesota a nyári játékosbörzén 4 elsőkörös választási joggal is rendelkezik, de az idei draft a szakértők szerint sokkal gyengébb, mint a legutóbbi kettő volt. Ráadásul a legjobbnak kikiáltott játékos, Blake Griffin éppen azon a poszton játszik (erőcsatár), ahol a Wolves már így is jól áll Al Jeffersonnal és Kevin Love-val.

Mindez nehéz döntésekhez vezethet, különösen, ha a szerencse úgy hozza, hogy a sorsoláson a Minnesota nyeri az első választás jogát. Jim Stack, a gárda általános menedzsere szerint azonban nem kifejezetten hátrányos, hogy 4 elsőköröse van a csapatnak a május 19-i drafton (a Miamiéval, a Philadelphiáéval és a Bostonéval együtt).

"Ahogy én látom, ezek a jogok értéket képviselnek. Jövőbeli jogra cserélhetjük őket, vagy esetleg egy-két veterán játékosra, de draftolhatunk is velük. Tehát egy csomó lehetőséget adnak. A mi felelősségünk az, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a draftjogainkból, hogy a csapat előreléphessen."

Más szavakkal a plusz draftjogok több rugalmasságot jelentenek a Farkasok számára, akik a játékoscsere-lehetőségek mellett még némi pénzzel is rendelkeznek majd a sapka alatt, hogy szabadügynököket igazoljanak, ha akarnak.

Egyvalamit azonban nem várhatunk tőlük: hogy a hátsójukon üljenek, ne csináljanak semmit, és csak draftoljanak.

"Nem hiszem, hogy csak úgy ledraftolunk 3-4 újoncot, tudva, hogy van két második körös draftjogunk is."

A Timberwolves már így is elég fiatal csapat, tehát sokkal esélyesebb, hogy valamilyen veteránt próbál megszerezni a gárda. A játékoscsere-határidő előtt már volt egy próbálkozás: a chicagoi Kirk Hinrich volt a célpont, de az ügylet kútba esett, Bobby Brown és Shelden Williams megszerzése pedig nem számít veterán erősítésnek. A Wolves tehát nekiállhat garázdálkodni a fizetési sapka alatti hellyel és a 3 plusz elsőkörös draftjoggal.

Ugyanakkor fontos döntéseket is meg kell majd hozniuk, talán nem is olyan kicsiket.

"A rugalmasság nagyon fontos, mert lehetőségeket ad" – mondta Jim Stack a játékoscsere után, ami Rashad McCantsont Sacramentoba küldte. – "De eljön az idő, amikor a lehetőségek közül ki kell választani azt, amelyik a legjobban szolgálja ki az igényeidet."

Ha a gárda lépni fog, nem valószínű, hogy képes lesz szabadügynököt igazolni a fagyos tundrára. Sokkal esélyesebb, hogy veterán játékos érkezik majd – mint például a már említett Hinrich, akit februárban ugyan nem sikerült elhappolni a Bullstól, de ez nem jelenti azt, hogy a drafton, májusban sem fog.

www.bball.hu
Legfrissebb hírek

A 30 pontos Shai Gilgeous-Alexander vezérletével egyenlített az OKC – videó

Amerikai sportok
2 perce

Egyetlen pontot sem adtak ingyen Szombathelyen

Kosárlabda
27 perce

Belső utazás, sakkjátszma, versenyló legyőzése – Rakonczay Gábor tíznapos sikere

Csupasport
30 perce

Edző, játékosmenedzser, akadémiavezető és BL-nagykövet is lett a 2016-os Eb-hősökből

Magyar válogatott
48 perce

„Szeretek bulizni, de most visszafogom magam, hogy mindent magamba szívhassak” – John McGinn az El megnyerése után

Európa-liga
1 órája

Varga Barnabás reméli, hogy hozzátesz valamit az AEK történelméhez

Légiósok
2 órája

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
9 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
9 órája
Ezek is érdekelhetik