Nem volt egy súlycsoportban a magyar és a szerb válogatott

2009.05.18. 20:05
Címkék
A magyar női kosárlabda-válogatott felkészülési mérkőzésen 83–52–re győzött Szerbia ellen Pécsen. A mieink végig vezettek a találkozón, győzelmük egy pillanatig sem volt kétséges. A két együttes kedden újra összecsap egymással.
Honti Kata (jobbra) és társai könnyedén verték meg a szerbeket
Fotó: Laufer Péter
Honti Kata (jobbra) és társai könnyedén verték meg a szerbeket
Honti Kata (jobbra) és társai könnyedén verték meg a szerbeket
Fotó: Laufer Péter
Honti Kata (jobbra) és társai könnyedén verték meg a szerbeket
Csekély érdeklődés mellett került sor a pécsi Lauber Dezső Sportcsarnokban a mérkőzésre, amely az első erőpróbája volt a magyar válogatottnak azóta, hogy két hete elkezdte a felkészülést a június 7-én kezdődő Európa-bajnokságra.

Rátgéber László fiatal csapata (a keret rangidőse, Németh Bernadett is csupán 29 éves, de ő orrtörés miatt ezúttal nem volt ott a többiekkel a pályán) Englert Orsolya hárompontosával szerzett vezetést, amit nem is engedett ki a kezéből a találkozó végéig.

Az első negyedben még aránylag jól tartotta magát az ugyancsak Eb-résztvevő szerb csapat, a második tíz percet viszont 29–6-ra nyertük meg. Különösen Honti Kata és Vajda Anna játszott ponterősen, ami azért is örömteli, mert utóbbi csak nem rég épült fel bokasérüléséből.

Fegyverneky Zsófia duplájával a 22. percben már harminc pont volt a különbség (51–21), a harmadik játékrész utolsó hét percében viszont 19 pontot szerzett a hirtelen magára találó szerb csapat, így az utolsó negyed előtt „csak” 65–40-re vezettek a mieink.

A vendégeknél finoman fogalmazva sem villogott a soproni Jelena Milovanovics, de ez a megállapítás a társaira is igaz volt, így a különbség nem csökkent a végére, a magyar csapat 83–52-re győzött. Az eredményre tehát nem lehet panasz, és a játék is biztató volt.

A két együttes kedden újra megmérkőzik egymással, 11.30-tól, ugyancsak a baranyai megyeszékhelyen.



NŐI KOSÁRLABDA

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–SZERBIA 83–52 (20–15, 29–6, 16–19, 18–12)
Pécs, 500 néző. V: Forrai, Márton, Kapitány
MAGYARORSZÁG: ENGLERT 6/3, FEGYVERNEKY 8, HONTI 13/3, VAJDA 19/3, UJHELYI 8
Csere: Vida 5/3, HORTI 12, Fűrész D. 1, Horváth Zsu. 3, Somogyi, Semsei, Császár 8
SZERBIA: Erics 2, Rizvics 7/3, Petrovics 11, Milovanovics 2, Perovics 2
Csere: Radocsaj 3/3, Ajanovics, Grubor 7/6, DABOVICS 13, Musovics 3/3, Puskar 1, Miljkovics 1
Kipontozódott: Vida (39. p.)
Az eredmény alakulása. 5. p.: 10–6. 8. p.: 14–13. 10. p.: 20–13. 12. p.: 20–19. 18. p.: 37–19. 20. p.: 41–21. 24. p.: 54–21. 26. p.: 54–29. 28. p.: 59–36. 29. p.: 65–36. 34. p.: 73–42. 37. p.: 75–49

MESTERMÉRLEG
RÁTGÉBER LÁSZLÓ, a magyarok szövetségi kapitánya: – Nagyon örülök, hogy látszott a szervezettség, és hogy alakul a csapat. Ezért fontos a folyamatosság, mert most a tavalyi munkára is építünk. A hozzáállással kilencvenkilenc százalékban elégedett vagyok, de rengeteg hibánk volt, amiket a szerbek nem büntettek meg.
JOVICA ANTONICS, a szerbek szövetségi kapitánya: – Sokkal jobban mozgott a magyar csapat, mi pedig nagyon rosszul játszottunk támadásban. Tudunk ennél sokkal jobban is kosárlabdázni, amit kedden meg is mutatunk majd!
Legfrissebb hírek

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA FINAL FOUR NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Kézilabda
5 perce

„Még jó ideig itt leszek, úgyhogy szokjatok hozzá!” – Hamilton nem gondol a visszavonulásra

F1
18 perce

Bamidele Yusuf: A következő idényben még jobb akarok lenni

Labdarúgó NB I
24 perce

Gyász: 41 évesen elhunyt a NASCAR legendája, Kyle Busch

Egyéb egyéni
31 perce

Kijelölték az egyéni teke-vb-re utazó tizenkét fős magyar keretet

Egyéb egyéni
31 perce

Julian Jenner: Kovács Bendegúzban minden megvan, hogy a magyar válogatott első számú csatára legyen

Légiósok
39 perce

Gyémánt Liga: Molnár Attila is indul Hsziamenben

Atlétika
1 órája

Csúcsot döntve juthat az élvonalba a lendvai csapat

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik