Kosárlabda: otthagyja Sopront, és Paksra igazol Körtélyesi

2009.05.22. 00:23
Címkék
Nagyot fordult a világ Körtélyesi Gergellyel. Néhány évvel ezelőtt végérvényesen abba akarta hagyni a kosarazást, most pedig igencsak kapós játékossá vált, mi több, a következő idényt az egyik legjobb magyar együttesben, az Atomerőműben kezdi – adta hírül a kosarinfo.com szakportál.
Kellett ehhez, hogy a 25 esztendős játékos remek évadot zárjon a sÖrdögöknél: az alapszakaszban elért meccsenkénti 12.5 pont, illetve 6.1 lepattanó ragyogó ajánlólevél volt többek közt a paksiak számára is. Körtélyesi, noha világéletében Sopronban kosarazott, búcsút int a klubnak.„Annak idején meglehetősen zűrösen alakult az életem, ezért akartam felhagyni a játékkal – felelte Körtélyesi Gergely. – Aztán egyre inkább tudatosult bennem, hogy kosarazni szeretnék, és szerencsére a legutóbbi szezonom jól sikerült. Kitűnően éreztem magam Sopronban, ám az Atomerőmű csábításának nem tudtam ellenállni. Az ASE kitűnő együttes, és biztos vagyok benne, hogy Dzunics Braniszlav irányításával sokat fogok tudni fejlődni. Csöppet sem zavar, hogy Pakson újra meg kell küzdenem a játéklehetőségért, alig várom már, hogy kezdődjön a munka. Mint ahogy az is csodálatos, hogy Mészáros Lajos jelezte, számít rám a magyar válogatottban.”www.kosarinfo.comwww.kosarinfo.com
Legfrissebb hírek

Slot: Szoboszlai Dominik az iskolapéldája annak, hogyan kell a Premier League-ben egyre jobbá válni

Angol labdarúgás
7 perce

Labdarúgó-világbajnokság: gigantikus Pelé-szobrot avattak Guadalajarában

Foci vb 2026
12 perce

César Azpilicueta bejelentette visszavonulását

Spanyol labdarúgás
26 perce

Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

Labdarúgó NB I
29 perce

NB I: megvan az első távozó az ETO FC-nél

Labdarúgó NB I
29 perce

Súlyos incidens Párizsban, a kupadöntőre érkező nizzai drukkerek közül sokakat őrizetbe vettek

Francia labdarúgás
40 perce

„Teljes baromság az egész!” – Ocon kifakadt a kirúgásáról szóló pletykák miatt

F1
56 perce

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA FINAL FOUR NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik