Az akarat mindent legyőz: fél kézzel az egyetemi kosárbajnokságban

2009.05.27. 00:44
Címkék
Kevin Laue álma teljesült. A kaliforniai születésű kosárlabdázó sportösztöndíjat kapott a Division I-ben szereplő Manhattan College-tól, így a következő szezonban akár pályára is léphet az amerikai egyetemi bajnokságban. Pedig Lauénak könyöktől lefelé nincsen bal keze…
Laue álma teljesült
Laue álma teljesült
Laue álma teljesült
Laue álma teljesült

A kaliforniai születésű fiatalember a Fork Union katonai iskolában játszott az elmúlt szezonban, s közben reménykedett, hogy egy egyetemi csapat felfigyel rá.

A kosaras átlagban körülbelül tíz pontot és öt lepattanót szerzett meccsenként, mégpedig fél kézzel (!). Laue bal keze ugyanis a könyökénél véget ér. Ez azonban nem zavarta a Manhattan College vezetőit, akik sportösztöndíjjal „szerződtették” a játékost.

Hősünk egy születési rendellenességnek köszönhetően csonka bal karral látta meg a napvilágot. Szülei azt szerették volna, ha futballozni kezd, de Laue-t csak a kosárlabda érdekelte. Emellett visszautasította, hogy művégtagot használjon.

Laue elmondta, hogy mindennap arról álmodozott, hogy egyszer egyetemi csapathoz kerül, éppen ezért rendkívül örült, amikor egy héttel ezelőtt az iskola felvette vele a kapcsolatot.

Fletcher Arritt, a csapat vezetőedzője elmondta, hogy Laue remekül fut és blokkolja az ellenfelek dobásait, így kiváló egyetemi játékos válhat belőle.

Úgy legyen!
Legfrissebb hírek

Pep Guardiola távozik a Manchester City menedzseri posztjáról – hivatalos

Angol labdarúgás
18 perce

Szilassy Zoltán: Szervezett és erős csapat a német

Jégkorong
19 perce

Michael Carrick marad a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
28 perce

La Liga: Arbeloa megerősítette, hogy távozik a Real Madridtól

Spanyol labdarúgás
34 perce

Robbie Keane távozik a Ferencvárostól – sajtóhír

Labdarúgó NB I
43 perce

Férfi kézi: a Magdeburg nyerte a Bundesligát

Kézilabda
52 perce

Új pályázatot írt ki a Vidi értékesítésére a székesfehérvári önkormányzat

Labdarúgó NB II
56 perce

Meglepetések az angol vb-keretben, több nagy név is lemaradt Tuchel listájáról

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik