Női kosárlabda: Kajdacsi Judit Törökországba igazolt

2009.07.17. 01:47
Címkék
Elfogadta a török ajánlatot, és a Botasspor Adana együttesébe igazolt a korábbi magyar válogatott center, Kajdacsi Judit – számolt be a kosarinfo.com szakportál.
A center több szezont játszott Szegeden, majd a 2007–2008-as idényt már az olasz Ribera csapatában fejezte be, amelyet bennmaradáshoz segített az első osztályban. A legutóbbi évadot az erdélyi Sepsiszentgyörgy együttesében töltötte, ahol alapembere volt a bajnoki döntős és Európa-kupa-19. helyezett alakulatnak. A center 11.6 pontot és 11.8 lepattanót átlagolt (ezzel a második volt a kupában).Ügynökétől, Patonay Ádámtól (hazánk talán legismertebb játékosügynökének, Vinkó Lászlónak a partnere) megtudtuk, hogy a játékosnak több kérője is volt.„Juci nagyon jó szezont produkált az Európa-kupában, és ezzel több klub érdeklődését is felkeltette – magyarázta Patonay Ádám. – A végén egy francia és egy török csapat közül a nagy tradíciókkal rendelkező, Európa-kupa-induló Botasspor Adanát választotta, így Törökországban folytatja a pályafutását.”„Nagyon jól éreztem magam Sepsiszentgyörgyön, és az együttesünknek is jó szezonja volt – mondta a korábbi válogatott kosaras. – A szívemhez nőttek a szurkolók és a város is, viszont különböző okok miatt váltanom kellett. Több megkeresésem is volt, de az adanaiakat választottam, és várom, hogy a Botas színeiben is bizonyítsak, viszont szeretnék még majd Szentgyörgyön is játszani!"
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Svájc–Magyarország a hoki-vb-n, FTC–Honvéd döntő a vízilabda ob I-ben

Minden más foci
3 órája

Osztályzataink alapján az idény legjobbja: Szappanos Péter; Warren Zaire-Emery: Motiváltan futballozunk Budapesten!

E-újság
4 órája

Russell megállította Antonellit Montrealban – a Mercedesé az első sor a sprintidőmérőn

F1
4 órája

Negyeddöntőben a finnek, továbbra is pont nélkül a brit válogatott a jégkorong-vb-n

Jégkorong
4 órája

Planéta Szimonetta két gólt lőtt pályafutása utolsó meccsén

Kézilabda
4 órája

Egy csapat van csak nyugaton – Mohay Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Az Olympiakosz kiejtette a címvédőt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
4 órája

Története során először Francia Kupa-győztes a Lens

Francia labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik