NBA: Boston-Cleveland rangadóval indul a szezon október 27-én

2009.08.05. 16:00
Címkék
Október 27-én négy mérkőzéssel, benne a Cleveland Cavaliers–Boston Celtics rangadóval kezdődik meg az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 2009–2010-es szezonja.
Az alapszakasz programjának szerdai ismertetéséből kiderült, hogy az első nap zárómeccsét vívja majd a bajnok Los Angeles Lakers, amely a városi rivális Clippersszel csap össze.A hagyományosan legnézettebbnek számító december 25-i program két kiemelkedő összecsapása a tavalyi győztes Celtics és az idei döntős Orlando Magic, illetve a Lakers és a Cavaliers párharca lesz. Utóbbi találkozó a mindig nagy figyelemmel kísért Kobe Bryant–LeBron James csata mellett azért is érdekesnek ígérkezik, mert júniusban a Clevelandhez igazolt Shaquille O’Neal, aki a 2000-es évek elején nyert három bajnokságot Bryant oldalán a kaliforniai csapattal.A legutóbbi döntő csapatai január 18-án és március 7-én találkoznak. Előbbi időpontban a Los Angeles, utóbbiban pedig az Orlando lesz a pályaválasztó.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Svájc–Magyarország a hoki-vb-n, FTC–Honvéd döntő a vízilabda ob I-ben

Minden más foci
5 órája

Osztályzataink alapján az idény legjobbja: Szappanos Péter; Warren Zaire-Emery: Motiváltan futballozunk Budapesten!

E-újság
6 órája

Russell megállította Antonellit Montrealban – a Mercedesé az első sor a sprintidőmérőn

F1
6 órája

Negyeddöntőben a finnek, továbbra is pont nélkül a brit válogatott a jégkorong-vb-n

Jégkorong
7 órája

Planéta Szimonetta két gólt lőtt pályafutása utolsó meccsén

Kézilabda
7 órája

Egy csapat van csak nyugaton – Mohay Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Az Olympiakosz kiejtette a címvédőt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
7 órája

Története során először Francia Kupa-győztes a Lens

Francia labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik