Szépen zárták a mieink a pótselejtezőt

2009.08.20. 18:11
Címkék
A magyar férfi kosárlabda-válogatott az utolsó Eb-pótselejtezőjén idegenben 65–60-ra nyert Észtország ellen. A mieink már korábban, az ötödik forduló után biztosították a bennmaradásukat.
Németh István 18 pontjával a legeredményesebb magyar volt (Fotó: Mirkó István, archív)
Németh István 18 pontjával a legeredményesebb magyar volt (Fotó: Mirkó István, archív)

A magyar csapat már öt forduló után elérte a célját, azaz kivívta a bennmaradást, így felszabadultan játszhatott Tallinnban.

Nem is görcsöltek a mieink, a hatodik percben már 10–2-re vezettek, és az első negyedet végül 14–7-es előnnyel zárták.

A folytatásban kicsit elaludtunk, az észtek pedig ezt kihasználva két perc alatt egyenlíteni tudtak, védekezésünknek köszönhetően azonban a nagyszünetben így is mi álltunk jobban.

A magyar játékosok közül Németh István próbálkozott a legbátrabban, és a triplái fele be is talált, a duplákat viszont csapattársaihoz hasonlóan nem túl jó százalékkal dobta. Ám ez is belefért, és az utolsó tíz percnek egypontos előnnyel vághattunk neki (44–45).

Horváth Zoltán pontjainak hála az észtek hiába kísérelték meg a fordítást, nem jött össze nekik, a magyar válogatott így végül 65–60-ra megnyerte a mérkőzést.

FÉRFI KOSÁRLABDA, EB-PÓTSELEJTEZŐ   

6. FORDULÓ

Észtország–Magyarország 60–65 (7–14, 18–15, 19–16, 16–20)

Észtország: Tein, Sokk 7, Dorbek 5, Kriisa 3, Talts 9, Arbet 7, Vene 7, Keerles 4, Toome, Kangur 18, Veski

Magyarország: Lóránt 11, Horváth Á. 3, Vojvoda 7, körtélyesi, Fodor 7, Hanga 3, Kámán 4, Horváth Z. 12, Németh 18

Kipontozódott: Dorbek (39.), ill. Körtélyesi (38.)

 

Ukrajna–Csehország 82–70

 

 

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Magyarország 4 2 10 pont
2. Ukrajna 4 2 10
3. Csehország 3 3 9
4. Észtország 1 5 7

 

 

 

Legfrissebb hírek

Micsoda verseny: Szappanos Péter egy ezreddel előzte meg Vitális Milánt

Labdarúgó NB I
23 perce

Megérik a pénzüket – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
26 perce

Vívás: négy női kardozónk a 64 között a limai világkupaversenyen

Egyéb egyéni
1 órája

NHL: óriásit hajrázott a Vegas, már kettővel vezet a nyugati döntőben

Amerikai sportok
1 órája

NBA: extra segítség jött a padról, az Oklahoma idegenben megverte a Spurst

Amerikai sportok
1 órája

Tökéletes salakidény előtt áll Jannik Sinner

Tenisz
2 órája

Szombati sportműsor: Svájc–Magyarország a hoki-vb-n, FTC–Honvéd döntő a vízilabda ob I-ben

Minden más foci
8 órája

Osztályzataink alapján az idény legjobbja: Szappanos Péter; Warren Zaire-Emery: Motiváltan futballozunk Budapesten!

E-újság
9 órája
Ezek is érdekelhetik