Rátgéber László együttese Európa trónján

2009.10.20. 18:15
null
Rátgéber László együttese megnyerte a női Szuperkupát (Fotó: Mirkó István, NS-archív)
Címkék
Az európai női kosárlabda Szuperkupa-mérkőzésen Rátgéber László együttese, az Euroliga-győztes orosz Szpartak Moszkva kiütötte az Európa-kupa bajnokát, a török Galatasarayt.

Az Oroszországban megrendezett találkozón az amúgy is rangosabb sorozatban diadalmaskodó házigazda, a Szpartak Moszkva számított esélyesnek, ám azt nem sokan gondolták, hogy a törökök mindössze hét percig lesznek „látótávolságon” belül.

Bár a mérkőzést jól kezdte a Galatasaray, s a 4. percben még 6–4-re vezetett is, a moszkvaiak hamar fordítottak, és fokozatosan elléptek ellenfelüktől. Az első negyed végén „lefagyó” törököknek nem volt ellenszerük Jevgenyija Pavlovára és társaira, akik egy 10–0-s rohammal eldöntötték a meccs érdemi részét.

Amikor a Galata legközelebb betalált, már csak azt érte el, hogy 15 pontra csökkentette a hátrányát, ám a Szonja Petrovics vezette oroszok a játék minden lényegi elemében jobbnak bizonyultak, és könnyedén növelték az előnyüket.

A mezőnyből parádésan dobó oroszok számára csak az volt a kérdés a mérkőzés hátralévő részében, hogy sikerül-e elérniük a 100 pontot, ami végül nem jött össze, ám így is könnyedén hódították el Szuperkupát.

A találkozó legértékesebb játékosának Ilona Korsztyint választották.

NŐI SZUPERKUPA-MÉRKŐZÉS 
Szpartak Moszkva (orosz)–Galatasaray (török) 92–59 (23–9, 25–14, 19–15, 25–21)
Ld: Jekabsone-Zogota 16, Korsztyin 14., Petrovics 13, ill. Young 15, Vecerová 12

 

Legfrissebb hírek

Harry Kane triplázott, hat év után újra kupagyőztes a Bayern München

Német labdarúgás
16 perce

F1, Kanadai Nagydíj, időmérő

F1
31 perce

Vízilabda: Mészáros hatot vágott, az OSC fordított és nyert az Eger ellen

Vízilabda
51 perce

Férfi kosárlabda NB I: egyenlített az Atomerőmű a bronzcsatában, kiesett a ZTE

Kosárlabda
1 órája

Majoross Gergely: A második harmad nem tetszett, fejben sem, ahogy kezeltük a problémáinkat

Jégkorong
1 órája

Sárpátki Tamás: A jégen azért ezt nehéz élvezni, főleg amikor másfél-két percekre beszorítanak egy-egy sort

Jégkorong
1 órája

Vancsa Zalán góljával dőlt el: feljutott a belga élvonalba a Lommel

Légiósok
1 órája

Kétgólos hátrányból egyenlített, fordulatos mérkőzéssel zárta le idényét a bajnok Inter

Olasz labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik