Kosárlabda: előadások és koszorúzás a TF-en a Hepp-emléknapon

MTI MTIMTI MTI
2009.11.03. 14:32
Címkék
Kedden lenne 100 éves Hepp Ferenc, a magyar kosárlabdasport megteremtője. Ennek alkalmából a szövetség (MKOSZ), valamint a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi kara (TF) nagyszabású emléknapot szervezett, amelynek első felét több előadás, illetve koszorúzás tette ki.

Az eseménysorozatot a TF aulájában tartott szimpózium nyitotta meg, amelyen többek között Nar Zanolin, az európai szövetség (FIBA Europe) és Sterbenz Tamás, az MKOSZ főtitkára mellett Rátgéber László, az Euroliga-győztes Szpartak Moszkvától frissen távozott vezetőedző is felszólalt.

Utóbbi kifejtette, hogy a FIBA vezérkarából ennyi fontos ember legutóbb éppen Hepp Ferenc temetésén tartózkodott Magyarországon. Ezután a szakmai kérdésekre áttérve hozzátette: "Nem szabad elmennünk a showbusiness felé, mert az évi 80-90 meccs kikészíti a játékosokat. A Pécsett nyíló akadémiámon egyébként edzőképzés is lesz, amelyben remélhetőleg a FIBA is segítséget nyújt majd."

Ezt követően a TF kertjében megkoszorúzták Hepp Ferenc 1993-ban emelt szobrát. A szertartáson beszédet mondott Jorgosz Vasszilakopulosz, a FIBA Europe elnöke és Szabó Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnöke is. A délelőtti program a díszteremben ért véget, amelyet Tihanyi József dékán felszólalása végén Hepp Ferenc-teremmé kereszteltek át.

A TF-en lezajlott eseményeken az egyetemen tanuló 40 olimpikon képviseletében jelen volt többek között Kovács Ágnes és Szepesi Nikolett úszó, Kovács István ökölvívó és Hadfi Dániel cselgáncsozó.

A délutáni műsor fénypontja a férfiválogatott és a 15-szörös jugoszláv bajnok szerb Crvena zvezda összecsapása lesz a XII. kerületi Sportmax központban, 17 órakor. A találkozó során köszöntik az 1980-as olimpiai negyedik női együttest és az 1999-es Eb-n részt vevő férficsapat tagjait, továbbá jelen lesznek az 1980-ban elhunyt Hepp Ferencet követő MKOSZ-elnökök is.

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Ogonovszky Eszter csapata döntős a spanyol élvonalban

Kézilabda
1 órája

Vasárnapi sportműsor: kezdődik a Roland Garros, Európa-kupa-döntőt játszik a Tatabánya

Minden más foci
1 órája

Darts: Van Gerwen a gyenge kezdés után döntő legben jutott tovább

Egyéb egyéni
2 órája

La Liga: kiesett a Mallorca és a Girona

Spanyol labdarúgás
2 órája

Fontos német győzelem a magyar csoportban a hoki vb-n, bajban a svédek

Jégkorong
2 órája

A Mercedes újra kibérelte az első sort: Russell a végén lopta el a show-t

F1
2 órája

Dani Carvajal gólpasszal búcsúzott, a Real Madrid hatgólos meccsen nyert az évadzárón

Spanyol labdarúgás
2 órája

Lewandowski betalált, de az utolsó meccsén kikapott a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik