NBA: november 18-én térhet vissza a Houstonba Tracy McGrady

2009.11.10. 18:00
Címkék
Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Houston Rockets hétszeres All-Star-válogatott bedobója, Tracy McGrady hamarosan visszatérhet a pályára.

„Izgatottan várom, hogy visszatérjek, és ismét a legmagasabb szinten tudjak játszani” – kezdte nyilatkozatát a bal térdműtétjét követően lábadozó McGrady.

„Egy éven keresztül úgy kellett felvennem a versenyt a legjobbakkal, hogy mindössze az egyik lábam volt egészséges, így nem is tudtam megfelelő teljesítményt nyújtani” – tette hozzá az NBA kétszeres pontkirálya.

McGrady februárban feküdt kés alá, így mindössze 35 mérkőzésen tudott pályára lépni a 2008–2009-es idényben. Visszatérését a november 18-án megrendezésre kerülő, Minnesota Timberwolves elleni találkozón tervezik.

A Rocketsban ráadásul Yao Ming is a sérültlistát erősíti, így még nagyobb szó, hogy hat szezonbeli mérkőzésükön mindössze kétszer szenvedtek vereséget, abból az egyik alkalommal a címvédő Los Angeles Lakers ellen, ráadásul csak a hosszabbításban.

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Ogonovszky Eszter csapata döntős a spanyol élvonalban

Kézilabda
4 órája

Vasárnapi sportműsor: kezdődik a Roland Garros, Európa-kupa-döntőt játszik a Tatabánya

Minden más foci
4 órája

Darts: Van Gerwen a gyenge kezdés után döntő legben jutott tovább

Egyéb egyéni
4 órája

La Liga: kiesett a Mallorca és a Girona

Spanyol labdarúgás
5 órája

Fontos német győzelem a magyar csoportban a hoki vb-n, bajban a svédek

Jégkorong
5 órája

A Mercedes újra kibérelte az első sort: Russell a végén lopta el a show-t

F1
5 órája

Dani Carvajal gólpasszal búcsúzott, a Real Madrid hatgólos meccsen nyert az évadzárón

Spanyol labdarúgás
5 órája

Lewandowski betalált, de az utolsó meccsén kikapott a Barcelona

Spanyol labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik