Emléktorna lesz Horváth Zoltán tiszteletére

MTI MTIMTI MTI
2009.12.29. 17:46
Címkék
Gráczer György, a Falco-Szova KC ügyvezetője az együttes honlapjának nyilatkozva elmondta, hogy minden évben emléktornát rendeznek a hétfőn autóbalesetben elhunyt Horváth Zoltán tiszteletére. Szombathely városa saját halottjának tekinti a válogatott kosárlabdázót.
Évente megrendezendő tornával fognak emlékezni Horváth Zoltánra (fotó: Unger Tamás)
Évente megrendezendő tornával fognak emlékezni Horváth Zoltánra (fotó: Unger Tamás)

„Ma beszéltem az összes olyan csapat vezetőjével, ahol Cece az első osztályban játszott. Mindenki támogatta az ötletünket, hogy a felkészülési időszakban minden évben emléktornát rendezzünk a Falco, a Pécs, az Atomerőmű és egy külföldi csapat részvételével. A Horváth Zoltán Emléktornát minden évben megrendeznénk” – idézte Gráczer György ügyvezetőt az együttes honlapja kedden.

 „Természetesen folyamatosan tartjuk Zoli családjával a kapcsolatot. Segítünk, amiben tudunk. Feleségétől azt az információt kaptam, hogy Sopronban helyezik örök nyugalomra” – mondta Gráczer, aki hozzátette, hogy a csapatnál gondolkoznak pszichológus alkalmazásán, de erről előbb szeretne egyeztetni a játékosokkal.


A 30 éves válogatott játékos hétfőn reggel személyautójával Sopronból Szombathelyre tartott, amikor Tömörd és Vasasszonyfa között a jeges úton megcsúszott, elveszítette uralmát járműve felett, áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és ott összeütközött a szemből érkező teherautóval. A center a kórházban halt bele sérülésibe.

„Nem sokat dolgoztam együtt Zolival, de ez alatt a rövid idő alatt is nagyon megszerettem. Fiatal, tehetséges, jó kosaras és remek ember hagyott itt minket. Érdekes, hogy anno, még a ZTE edzőjeként szerettem volna őt Zalaegerszegre csábítani. A csapat elveszítette egyik legjobb játékosát. Őt pótolni nem lehet. Szakmai kérdésekről egyelőre nem tudok beszélni. Most még mindenki meg van döbbenve. Egy biztos, nagyon nehéz hozzá hasonló játékost találnunk” – fogalmazott Nikola Lazic vezetőedző.

„Nem találom a szavakat. Felfoghatatlan, ami történt. Nagyon szerettük volna, ha nem csak egy évvel hosszabbítja meg nyáron lejáró szerződését. Otthonra talált a városban, mi pedig mindent igyekeztünk megadni neki, hogy valóban második otthona legyen Szombathely. Hosszú távon számoltunk vele. Nagy tragédia, hogy erre már nem lesz lehetőségünk. A város a saját hallottjának tekinti, és minden segítséget megad a családjának. Remek ember, nagyszerű játékos távozott közülünk” – mondta Czeglédy Csaba alpolgármester.

A csapat többségi tulajdonosának képviselője elmondta, a város minden segítséget megad a center családjának.

Legfrissebb hírek

Negyedik helyen zárt a magyar válogatott a socca Eb-n

Minden más foci
3 perce

Nemzetközi díjugrató verseny: Szuhai Rodrigó nyerte a nagydíjat

Egyéb egyéni
9 perce

NB III: győzött a Pécs, de így is a Nagykanizsáé a bajnoki cím délnyugaton

Labdarúgó NB II
18 perce

A Debrecen legyőzésével biztossá tette bajnoki címét a Győri Audi ETO!

Kézilabda
42 perce

Asztalitenisz: a férfiaknál a PTE PEAC, a nőknél a Budaörsi SC szerezte meg a bajnoki címet

Egyéb egyéni
45 perce

Evezés: ötödik helyek az U19-es Európa-bajnokságról

Utánpótlássport
50 perce

Szuperliga: IMT–Topolya

Minden más foci
57 perce

Milák a 100 pillangót is behúzta a Mare Nostrumon

Úszás
1 órája
Ezek is érdekelhetik