Iverson: „nyugdíj” helyett újra Philadelphia

2009.12.02. 16:02
null
Iverson visszatér (Fotó: Action Images, archív)
Címkék
Délelőtt beszámoltunk róla, hogy Allen Iverson tárgyal korábbi csapatával a Philadelphiával; azóta megszületett a megállapodás, így múlt heti bejelentésével ellentétben a 34 éves NBA-sztár mégsem fejezi be a kosárlabdát, hanem visszatér néhány évvel ezelőtti sikerei helyszínére.

Két héttel ezelőtt hagyta el a Memphis Grizzliest Allen Iverson, aki a múlt héten már arról nyilatkozott, hogy abbahagyja a kosárlabdát.

A jelek szerint azonban meggondolta magát a klasszis, hiszen korábbi klubjával, a Philadelphia 76ersszel kezdett tárgyalásokat, és amerikai források szerint meg is egyezett régi-új kenyéradójával.

A 34 éves Iversont 1996-ban draftolta a Philadelphia és 2007-ig erősítette a csapatot., 2001-ben döntő részt vállalt a 76ers fináléba kerülésében, őt választották meg az alapszakasz MVP-jének, és ő volt a legponterősebb játékos is egyben.

 „Louis Williams nyolc hétre kidőlt, és mivel úgy éreztük, hogy Iverson a legjobb szabadügynök a ligában s így a segítségünkre tud lenni, a szerződtetése melltett döntöttünk" – fogalmaz közleményében a 76ers.

A Philadelphiának égetően kellett az erősítés, de változásra is szüksége lenne, hiszen öt győzelme mellett már tizenhárom vereséget – legutóbb hetet megszakítás nélkül – számlál az alapszakaszban, és ennél rosszabb mutatóval csak három együttes szégyenkezik a harminccsapatos ligában.

Legfrissebb hírek

Vívás: nem jutott 16 közé a férfi párbajtőrcsapat a berni vk-viadalon

Egyéb egyéni
8 perce

Keresztes Krisztián tovább élné az álmait Skóciában

Légiósok
27 perce

Kovács Mária: A gyerekek a leginkább formálhatók

Utánpótlássport
33 perce

Guzi Blanka: Aki olimpiai érmet akar, szoknia kell az esélyességet

Egyéb egyéni
1 órája

Hivatalos: Kálnoki Kis Attila az új sportért felelős államtitkár

Egyéb egyéni
1 órája

„Meglátjuk, lesz-e lehetőségünk megtartani”– Szalai Attila jövőjéről beszélt edzője

Légiósok
1 órája

Markgráf Ákos: Az akaraterő legalább olyan fontos, mint a tehetség

Magyar válogatott
2 órája

Hosszabbításban elért győzelemmel egyenlített a Hurricanes a keleti döntőben

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik