Férfi kosárlabda: Hendlein Roland az olasz élvonalba szerződhet

2010.01.07. 10:35
Címkék
Olaszországi próbajátékon tesztelték az elmúlt napokban Hendlein Rolandot. A Kaposvári KK erőcsatára az első ligás Vanoli Cremona vendégszeretetét élvezte – olvasható a sonline.hu internetes oldalon.

A Kaposvári KK erőcsatárát az első ligás Vanoli Cremona tesztelte az elmúlt napokban. A Seria A-s klub vezetősége elégedett volt a kosarassal.

„Nagyon örültem, amikor hívtak Olaszországból. Szintfelmérő tesztelésen vettem részt a Vanoli Cremona együttesénél. A karácsonyi ünnepek után közvetlenül indultam repülővel. A hét eleji erős fizikális edzéseket követően egy edzőmérkőzésen is pályára lépem. Az ellenfél egy olasz A2-es csapat volt. Elsőként négy percet, majd egy teljes negyedet tölthettem a pályán. Összesen tizenegy pontot és hét-nyolc lepattanót szereztem, úgyhogy egészen jól ment a játék" – nyilatkozta a Somogyonline-nak Hendlein Roland.

Az időközben már hazaérkező játékos hozzátette, elégedettek voltak vele, és szívesen is szerződne Olaszországba, de egyelőre nem tudja, hogy igényt tartanak-e rá az olaszok.

A Vanoli Cremona jelenleg a 12. helyet foglalja el a tizenhat csapatos olasz élvonalban.

Legfrissebb hírek

Balhé a Torino–Juventus meccs előtt, felfüggesztették a derbit

Olasz labdarúgás
4 perce

Férfi kosárlabda NB I: Pethő Ákos marad a DEAC vezetőedzője

Kosárlabda
9 perce

Férfi röpi: negyedikként zárták a magyarok a MEVZA-tornát

Röplabda
13 perce

Itt az első bombameglepetés: szabadkártyás honfitárs ejtette ki Fritzet a Roland Garroson

Tenisz
24 perce

Real Madrid: elfogadták a kihívó jelöltségét, szavazás dönt Florentino Pérez sorsáról

Spanyol labdarúgás
36 perce

Giro: lefejelte (!) ellenfelét, kizárták az olasz bringást

Kerékpár
39 perce

Serie A: Antonio Conte győzelemmel búcsúzott, második lett a Napoli

Olasz labdarúgás
59 perce

Negyedik helyen zárt a magyar válogatott a socca Eb-n

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik