Zalaegerszegen kezdődik az aranycsata

„Nagyon várják már a fiúk, hogy elkezdődjék a bajnoki döntő!" Ez volt Völgyi Péter első mondata, amikor csapata felől érdeklődtünk. Nem keveset kellett várniuk a zalaiaknak arra, hogy újra részesei lehessenek a finálénak..

Éppen 15 esztendővel ezelőtt volt legutóbb döntőben a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójának slágercsapata, a háromszoros magyar bajnok ZTE: 1995 tavaszán a Danone-Honvéd ütötte el a kék-fehéreket attól, hogy negyedszer is bajnoki címet ünnepelhessenek.

A jelenlegi ügyvezető igazgató, Bodrogi Csaba, valamint a gyúró Polster Péter mesélhet a maiaknak a legutóbbi egerszegi döntőről, mindketten tagjai voltak ugyanis az akkori gárdának. Ebben a szezonban fenomenálisan menetel a két éve tudatosan, aprólékos műgonddal építgetett együttes: 22 fordulón keresztül nem talált legyőzőre az alapszakaszban a Zalakerámia- ZTE. Csupán akkor ismerte meg a vereség ízét a Völgyi Péter és szaktanácsadója, Patonay Imre által vezetett társaság, amikor már nem volt tét.

Ha pedig megint volt, megint nyertek. Így került a vitrinbe a Magyar Kupa trófeája, s a bajnoki rájátszásban is söpréssel, azaz vereség nélkül intézték el a Sopront, majd az előzetesen legnagyobb riválisnak kikiáltott Szolnokot is. Érdekes, a számok alapján a negyeddöntő tűnt a nehezebbnek: két találkozó is egy-egy kosáron múlt. De hát a szerencse is általában azokat segíti, akik a legtöbbet teszik érte.

A két – „szeplőtlenül" megvívott – rájátszásbeli párharcnak köszönhetően a zalaiak többet pihenhettek, hosszasabban készülhettek ellenfelüknél. Sőt náluk van a pályaelőny, ami sokat számíthat. Sérültjük egy sincs, ami talán a regenerációra fordított több idővel is magyarázható. Együtt a csapatuk; első ránézésre csak az szól ellenük, hogy nincs döntős élményük, rutinjuk a közelmúltból.

S van még valami. Egy régi amerikai mondás szerint „Soha ne becsüld le a bajnokok büszkeségét!" Márpedig a paksiak a címvédők (akik az idény során több nehézséget is leküzdöttek, például átestek egy edzőváltáson), együttesük tele kipróbált, nyerő típusú emberrel, akiknek elegendő tapasztalatuk van a finálé eredményes megvívásához.

S ez még akkor is így van, ha Gulyás Róbert és Mészáros Zalán a térde, Tory Walker a sarka, Anthony Dill a dereka miatt gyakorlatilag edzés nélkül lép pályára meccsről meccsre, míg Körtélyesi Gergely egyáltalán nem bevethető, arról már nem is szólva, hogy Horváth Ákos is kötéssel a vádliján játszik. Így volt ez a Kecskemét ellen négymeccsesre nyúló harc, illetve a Körmend ellen ötmérkőzésnyire duzzadó, végsőkig kiélezett, az utolsó támadásnál eldőlő küzdelem idején is.

„Ez van. Ezzel a kerettel játszszuk a döntőt, és nyerni akarunk!" Ezt már Horváth Imre, az Atomerőmű edzője mondta.