Kosárlabda: 2010 végéig eltiltották az Albacomp volt kosarasát

MTI MTIMTI MTI
2010.06.17. 18:15
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) fegyelmi bizottsága csütörtökön december 31-ig eltiltotta Farkas Attilát, az Albacomp volt játékosát, akinek a szervezetében korábban doppingszert találtak. A fehérvári klub az esetet követően azonnal felbontotta a játékos szerződését.  
A szövetség tájékoztatása szerint a bizottság meghallgatta a kosarast, és ezt követően a WADA-szabályzat, illetve a doppingellenes tevékenység szabályairól szóló kormányrendelet alapján hozta meg ítéletét. A sportoló emellett vállalta, hogy részt vesz a szövetség által szervezett felvilágosító-nevelő tevékenységben. A döntés jogerős. Az MKOSZ-t két hete Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője tájékoztatta arról, hogy a Szolnoki Olaj–Albacomp negyeddöntő alkalmával a Tiszaligeti Sportcsarnokban végzett és előre be nem jelentett ellenőrzés során a 23 éves játékos mintája tiltott anyagot tartalmazott.
Legfrissebb hírek

Újfajta csalásra figyelmeztetnek a doppingellenes ügynökségek

Egyéb egyéni
2026.11.05. 18:25

India büntetőjogi szankciókat vezetne be a doppingolással szemben

Egyéb egyéni
2026.10.27. 16:52

Sport és kábítószer: egy hónapra is lecsökkenhet a drogfogyasztásért kapott eltiltás

Egyéb egyéni
2026.10.19. 13:14

Az emberséget hiányolta egy osztrák kerékpáros, akinél édesanyja halála után néhány órával végeztek doppingvizsgálatot

Kerékpár
2026.10.12. 19:08

Kétéves eltiltást kapott az egyik legjobb félmaratoni futó

Atlétika
2026.09.30. 16:17

A WADA közzétette a 2027-es tiltólistát

Egyéb egyéni
2026.09.28. 12:08

Félezer potenciális szabálysértés áll a Nemzetközi Tesztelő Ügynökség jelentésében

Egyéb egyéni
2026.09.08. 15:00

Napokon belül kiderül, melyik magyar válogatott atlétára vár doppingvétség miatti eljárás

Atlétika
2026.08.25. 13:33