Kosárlabda: Fegyverneky lelkiismerete tiszta, nem zavarta a közönség

2011.12.05. 08:44
Címkék
Fegyverneky Zsófia jó mezőnyjátékkal és kilenc ponttal járult hozzá a Pécs idegenbeli legyőzéséhez az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 11. fordulójában. A címvédő Sopron kiválósága számára dupla érzelmi töltettel bírt a vasárnapi találkozó. Egyrészt a pécsi kötődés – a nyáron váltott klubot –, másrészt a tartozás miatti feljelentés kapcsán.

„Furcsa volt, az biztos – mondta Fegyverneky Zsófia a Nemzeti Sportnak. – A Pécs elleni meccs számomra nyilván más, mint bármelyik másik, hiszen »milliószor« harcoltam korábban a baranyai klubért, rengeteg sikert értem el a csapattal, de most ellenfélként léptem pályára.”Fegyverneky Zsófia a Nemzeti Sportnak. – A Pécs elleni meccs számomra nyilván más, mint bármelyik másik, hiszen »milliószor« harcoltam korábban a baranyai klubért, rengeteg sikert értem el a csapattal, de most ellenfélként léptem pályára.”

A 17 pontos siker kulcsaként a válogatott kiválóság azt említette meg, hogy csapatként küzdöttek.

„Csapatként játszottunk, ez volt a legfontosabb. Ha a jövőben is így teszünk, bármelyik együttest legyőzhetjük. Mi rangadót vártunk, így is készültünk a Pécs ellen, egy pillanatra sem becsültük le, és sohasem fogjuk.”

Tartozás miatt Fegyverneky volt az egyik korábbi pécsi kosaras, aki feljelentette a baranyaiakat. Várható volt, hogy az egykori közönségkedvencet nem fogadja lelkesen a publikum, sőt a feljelentés miatt egyenesen ellenséggé válhat. Az érintett kosarast azonban a bekiabálások sem zökkentették ki: „nekem tiszta a lelkiismeretem, ezért különösebben nem zavart”.

Legfrissebb hírek

Jó kezdés Bukarestben, folyamatosan a magyar csapat vezet – bronzmeccs a női kézi Eurokupában

Kézilabda
5 perce

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
41 perce

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
57 perce

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
1 órája

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
1 órája

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
1 órája

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
2 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
2 órája