Kosárlabda: január 6-án várható döntés a szövetségi kapitányokról

2011.12.20. 12:43
Címkék
Már biztosan külföldi szövetségi kapitánya lesz a női kosárlabda-válogatottnak, három nemzetközi tapasztalatú európai szakember közül választják majd ki január elején a nemzeti csapat edzőjét. Sterbenz Tamás, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének főtitkára a Digi Sport Reggeli Start című műsorában azt mondta, mindhárom pályázóval személyesen egyeztetett. Neveket nem árult el, csak annyit mondott, hogy van köztük aktív klubedző, és van, aki nemrégiben még az volt.

A férfi kosárlabda-válogatott kispadjára valószínűleg magyar szakember ülhet majd, mivel a nyolc pályázó között van alkalmas, nemzetközi tapasztalatokkal felvértezett hazai szakember is – árulta el a főtitkár. Korábban arról szóltak a hírek, hogy Rátgéber László az egyik nagy esélyese a posztnak. Döntés mindkét esetben január 6-án várható.

Az Európai Kosárlabda-szövetség vasárnap Magyarországnak ítélte a 2015-ös női Európa-bajnokság rendezési jogát. Egyelőre négy dunántúli város esélyes a csoportmérkőzésekre, Sopron, Győr, Szombathely és Veszprém, a helyosztókat pedig Budapesten rendezhetik. Sterbenz Tamás azt mondta, ez még változhat, s akár határon túli vagy kelet-magyarországi településekkel is bővülhet a rendező városok köre – és Pécs is esélyes a kiválasztottak közé kerülésre.

A főtitkár szerint az Eb-rendezés odaítélésekor az infrastruktúra fejlettsége és a korábbi tapasztalatok szóltak Magyarország mellett a rivális Fehéroroszországgal szemben, ám az európai szövetség figyelembe vette azt is, hogy „a kormány látványosan a kosárlabda és a látványsportok mellé állt".

„A társasági adóból nyújtható támogatás Európában is újdonságnak számít, de máris elismerik" – jelentette ki. A sportesemény megrendezése egy-kétmilliárd forintba kerül, állami garancia is van a pénzre, s a szövetség azt szeretné, ha az állami támogatással nagyjából azonos összeget sikerülne összegyűjteni a szponzoroktól.

„Ez lesz az első Európa-bajnokság, amelyen már nem tizenhat, hanem húsz csapat vesz részt. Nagyon sok mérkőzést játszanak majd, komoly infrastruktúra kell hozzá. Ez már valóban világszint. A csarnokok bővítésénél is nehezebb feladat lesz az, hogy látványos és mindenkit érdeklő mérkőzéseket rendezzünk. Az idei lengyelországi Eb-n a semleges meccseknek már nem volt olyan hangulatuk. Ennek elkerüléséért két dolgot kell tennünk: erős, legalább a rájátszásig eljutni képes válogatottat felépíteni, és a közönség számára vonzóvá tenni a semleges találkozókat" – mondta a főtitkár.

Magyarország eddig négyszer rendezett női Európa-bajnokságot, 1950-ben, 1964-ben, 1983-ban és 1997-ben. Ezeken a magyarok legrosszabb helyezése a 8. volt, 1964-ben. 1950-ben ezüst-, 1983-ban bronzérmes lett a válogatott, 1997-ben pedig a negyedik helyen végzett.

Legfrissebb hírek

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
5 perce

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
28 perce

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
28 perce

Juhász Roland: Willi Orbán azt hihette, a centernél hátrébb helyezkedő ukránra is jutott ember a védelemből

Magyar válogatott
41 perce

Lesz-e végre Erling Haaland–Cristiano Ronaldo csata?

Minden más foci
59 perce

Igor Nicsenko: Túl sok múlik Szoboszlai Dominikon

Magyar válogatott
1 órája

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
1 órája

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
6 órája