Kosárlabda: Hanga irányítóként tripla hatost jegyzett a Manresában

MTI MTIMTI MTI
2012.01.05. 09:04
Címkék
A Manresát erősítő Hanga Ádám hat ponttal vette ki részét az utolsó előtti helyen álló Murcia 83–74-es legyőzéséből a spanyol kosárlabda-bajnokság szerdai játéknapján. A válogatott magyar légiós 26 perc alatt hat-hat lepattanót és gólpasszt is jegyzett.

„Az első számú irányítónk nem tudta vállalni a játékot, ezért rám hárult nagyobb feladat egyes poszton – nyilatkozta az MTI-nek Hanga. – Remek alkalmak ezek, hogy gyakoroljam a játékot ott is. Nagyon fontos volt ez a mérkőzés számunkra, úgy számoltuk, ezt hoznunk kell hazai pályán. Pozitívnak látom, hogy többször jó ütemben tudtam kiszolgálni a társaimat, illetve jól lepattanóztam, mezőnyből viszont nem dobtam jó százalékkal. A hétvégén újabb mérkőzés vár ránk, vasárnap hatkor már az Estudiantes pályáján vendégeskedünk.”

A Manresa jelenleg a 11. helyen áll a 18 csapatos bajnokságban.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
2 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
2 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
2 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
2 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
2 órája

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
3 órája