EuroChallenge: A magyar kosárlabda ünnepe lesz a négyes döntő - Pór Péter

2012.03.26. 20:13
Címkék
Amint arról már beszámoltunk, a Szolnoki Olaj rendezheti meg Debrecenben a harmadik számú férfi európai kupasorozat, az EuroChallenge négyes döntőjét kosárlabdában. A magyar csapat edzője, Pór Péter, a Nemzeti Sportnak elmondta, ez az esemény az egész magyar kosárlabdázás ünnepe lesz.

„Nagyon örültem én is, a játékosok is, hogy Debrecen ad otthont a Final Fournak, az utazásból már nagyon elegünk volt... De félretéve a tréfát, nagy ünnepe lesz a magyar kosárlabdának" – nyilatkozta a mai döntés után a Szolnok edzője, Pór Péter a Nemzeti Sportnak.

„Ott voltam a Budapest Sportcsarnokban 1986-ban, amikor a Cibona Zagreb legyőzte a BEK-döntőben a Zalgiris Kaunast, sőt, játszottam is a szolnoki csapatban a Kaunas elleni edzőmérkőzésen. Azóta nem volt ilyen rangos mérkőzés Magyarországon. A Besiktas nagyon komoly ellenfél lesz, teljesen más kategória a költségvetése és a játékoskerete alapján is” – tette hozzá a szakember.

A SPORTDIPLOMÁCIAI SIKER HÁTTERÉRŐL BŐVEBBEN IS OLVASHAT A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek

Triatlon: Hóbor Zalán U23-as vb-bronzérmes!

Egyéb egyéni
2 perce

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
12 perce

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
1 órája

Pátkai Máté: Némileg váratlan, hogy az utólag behívott játékosok lettek az első cserék

Magyar válogatott
1 órája

Egy félidő után Magyarország hátrányban Ukrajnával szemben a Puskás Arénában

Magyar válogatott
1 órája

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
2 órája

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
2 órája

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
2 órája