Férfi kosárlabda MK: Egy arany a lányomnak - Trepák Zoltán

2012.04.10. 11:58
Címkék
Megvédte tavalyi címét, és megszerezte negyedik aranyát a Magyar Kupában a Szolnok, miután az Atomerőmű elleni, izgalmas és kiélezett döntőben 85–75-re nyert hazai pályán. Trepák Zoltán számára nem ismeretlen a kupafinálé hangulata, és a győzelem íze sem, de ötödik sikerének is nagyon tudott örülni.

„Ez volt a hetedik kupadöntőm, s az ötödik aranyamat nyertem. A Szolnok színeiben a negyedik Magyar Kupa-finálém és a harmadik sikerem. De ez az első aranyérem, amit Zsófi lányomnak hazavihetek. Nagyon remélem, hogy nem az utolsó. A rájátszásban és az EuroChallenge-sorozat debreceni négyes döntőjében is ki akarunk tenni magunkért” – nyilatkozta Trepák Zoltán a meccs után.

„Szenzációsan kezdett a Szolnok, de sikerült átvészelnünk és felzárkóznunk. Sajnos a harmadik negyedben a rövidzárlatot megismételtük, ötvenhét ötvenkettő után kaptunk tíz pontot. Utána kapaszkodtunk, kapaszkodtunk, sok büntetődobást is elhibáztunk. Mégis, nekünk kellett volna okosabban játszanunk, és nem hagynunk, hogy másokon múljon a döntés” – mondta a lefújás után Kámán Tamás, az Atomerőmű játékosa.

Trepák Zoltán a meccs után.

Legfrissebb hírek

Rapporték simán verték az osztrákokat a sakkolimpián

Egyéb egyéni
5 perce

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
23 perce

Magyar aranyérem az ökölvívó Eb-n!

Ökölvívás
24 perce

Eldőlt, milyen mezben lépünk pályára Ukrajna ellen

Magyar válogatott
27 perce

Felfüggesztették a franciák olimpiai ezüstérmes gátfutójának versenyzési jogát

Atlétika
43 perce

Női labdarúgó NB I: újpesti siker Pécsen

Labdarúgó NB I
46 perce

Férfi kézilabda Ek: mindkétszer otthon játszik a PLER az Islington ellen

Kézilabda
1 órája

Az NFL szerint nincs ok az aggodalomra a Maracana Stadion gyepszőnyege miatt

Amerikai sportok
1 órája