Kosárlabda: Fűzy Ákos reméli, a női arany meghódítja Győrt a sportágnak

2012.05.02. 10:22
Címkék
A kosárlabda győri meghonosodásában bízik Fűzy Ákos, a vasárnap első női bajnoki címét szerző UNI Seat Győr vezetőedzője.

„Az ősszel még előfordult, hogy üres csarnokban játszottunk, ehhez képest múlt szerdán, a döntő negyedik mérkőzésére már több mint kétezren jöttek ki″ – mondta a szakember szerdán az m1 csatorna Ma reggel című műsorában.

„A Foton Sopron kettőezerötben települt át Győrbe, úgyhogy fiatal klub vagyunk, és tavaly csak ötödikek lettünk az NB I-ben. A kézilabda- és focimeccsekre járó közönségnek eleinte talán furcsa volt, hogy nincs kapu, nem tudtak hova tenni bennünket, de most, hogy bearanyoztuk ezt a tavaszt, remélhetőleg változik a helyzet, és elfogadják Győrben a kosárlabdát.″

A címvédő Sopront 3–2-es összesítéssel verő Rába-partiak trénere kifejtette: pécsi másodedzőként részese volt bajnoki címeknek és ezüstérmeknek a Sopron ellen, és nagy szó, hogy 15 év után nem a két nagy rivális valamelyike szerezte meg az aranyat.

„Még tegnap este is volt egy halászléparti, de mától már a munkáé vagyok″ – tette hozzá Füzy Ákos.

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
10 perce

Meg is van a Szatmárnémeti új edzője

Minden más foci
21 perce

Boros Richárd negyedik Spartathlonján a hegyen szeretne elköszönni édesapjától

Csupasport
27 perce

Az amatőrök is kipróbálhatják a duatlont Balatonszemesen

Csupasport
35 perce

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
36 perce

Világcsúcsot úszott a japánok 17 éves tehetsége férfi 200 méter mellen

Úszás
42 perce

Dragoner Áron a varasdi meccs után szeretne még matekozni

Magyar válogatott
50 perce

Anthony Gordon: Anglia nem másolhatja Spanyolország futballját

Angol labdarúgás
1 órája