Női kosárlabda: Vajda Anna a török Samsunnál folytatja

2012.08.31. 07:45
Címkék
Egyik napról a másikra nagyot fordult a világ Vajda Annával. A magyar válogatott 27 éves magasbedobójának fogalma sem volt arról, mi lesz vele, a spanyol Salamancánál lejárt a szerződése, s még az is megfordult a fejében, hogy a civil élet felé veszi az irányt, aztán jött a lehetőség a Samsuntól...

„Olasz ajánlatom is volt korábban, de aztán hívtak a törökök, és nem haboztam – mondta a spanyolok előtt a cseh USK Prahánál és a Fenerbahcénál is játszó kosaras. – A török bajnokság erős, saját bőrömön is tapasztaltam már, amikor a Fenernél játszottam, szóval egy ottani hatodik helyezett nem lehet rossz csapat. Sajnos nemzetközi kupában nem indul az együttes, de szép helyen van a város, Samsun, a tenger mellett, és az edzőt, Artur Kaant is jó szakembernek tartják. A többi meglepetés, én magam sem tudom, mi vár rám ott.”

A Samsun tavaly a 6. helyen végzett a török élvonalban, 2010 óta szerepel a legjobbak között, a 2009–2010-es idényben a nemzetközi porondra is kimerészkedett, szerepelt az Európa-kupa csoportkörében.

„Nem úgy megyek, hogy megváltom a világot, nem fogok görcsölni azon, hogy mi lesz, hanem jól akarok játszani, jól akarom érezni magam, s közben már a civil életre is készülök – így Vajda. – Kedvesek, mert harmadikára kellett volna kiérnem, de amikor mondtam, hogy aznap van a születésnapom, megengedték, hogy egy nappal később repüljek.”

Legfrissebb hírek

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
24 perce

Ökölvívó Eb: a négy között is nyert, döntős Hámori Luca

Ökölvívás
29 perce

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
38 perce

Női Négy Nemzet Torna: hét légiós a magyar keretben

Jégkorong
40 perce

Szexizmus és fizikai agresszió miatt kirúgta klubja Gonzalo Higuaín testvérét

Minden más foci
57 perce

FÉRFI VÍZILABDA OB I, ADATBANK, 2026–2027

Vízilabda
1 órája

Klopp, Xavi és Zidane – neves edzők debütálnak a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
1 órája

Népsport: Czibor Zoltánék legyőzték a kommunizmust

Népsport
1 órája