Cipruson már a játékosok becsülete a tét

A válogatott hétfőn hajnali hat órakor vágott neki a két hónapos ciklust lezáró útnak, Szombathelyről a Vasi Volán buszával zötyögött Bécsig, onnan Larnacáig repült, majd ismét buszozott néhány órát Nicosiáig. Az utolsó hazai edzésen Tóth Ádám már nem vett részt, az Atomerőmű hetek óta vádlisérüléssel bajlódó centere haza is utazott. Lóránt Péter külön erősített, a horvátok elleni szombati selejtezőn fájdalmas ütést kapott a combjára, s meg is húzódott. A Rómába szerződő magasbedobó ennek ellenére játszani akar Cipruson, ahogy a derekát fájlaló Trepák Zoltán és a foghúzást egyelőre megúszó, gyulladáscsökkentőket szedő Hanga Ádám.

„Az agresszivitás és a kollektivitás a legfontosabb – a horvátok ellen is látszott, akkor vagyunk igazán hatékonyak, ha ez a két jellemző megvan a játékunkban – mondta az indulás előtt Rátgéber László szövetségi kapitány. – Ha a kettő közül valamelyik hiányzik, Cipruson is kikaphatunk. Intő példa, hogy három eddigi vendégszereplésünkön csak Ukrajnában játszottunk jól, Horvátországban és Ausztriában hiányzott az agresszivitás és a koncentráció. Mindháromszor kikaptunk. A táblázat szempontjából most is mindegy, hogy veszítünk-e vagy nyerünk, így is, úgy is negyedikek vagyunk. Saját magunk miatt nem mindegy. Rengeteget edzettek, megszámlálhatatlan mennyiségű kilométert futottak le és kilogrammot mozgattak meg a fiúk, egyáltalán nem mindegy, milyen szájízzel zárjuk le a közösen átdolgozott két hónapot."

Horváth Ákos, a Szolnoki Olaj hátvédje ennél messzebbre megy, szerinte a csapattagok becsülete a tét Cipruson. Az elmúlt szezon legjobbjának választott játékos elmondta: ahogy a szurkolók és a szakmabeliek, ők is sokkal többet vártak maguktól, s elfogadják a kritikát – de az nem mindegy, kitől, mikor, milyen stílusban kapják.

„Legalább a nyolcadik válogatott szezonom az idei, otthon hagyva a családot, a nyáron született kislányomat, jöttem, mert így érzem természetesnek. Kőkemény munkát végeztem, minden edzést, meccset végiggüriztem, s minden szezon végén ugyanazt a keserűséget érzem. Persze nem várom el, hogy szobrot állítsanak nekem – de lehet úgy is dönteni, hogy ezt nem vállalja az ember, ahogy láttuk több esetben. Akik végigdolgozták a két hónapot, azokban ez fel sem vetődött. Erre még belénk is rúgnak olyanok, akik nincsenek itt az edzéseinken, a taktikai megbeszéléseinken. Elhiszem, hogy csalódottak az emberek, én is az vagyok. És lehet ránk mondani, hogy rossz játékosok vagyunk, hogy zavarodottan és tanácstalanul játszottunk. De azt mondani a csapatra, hogy szívtelen, lélektelen, azt kikérem magamnak, magunknak. Az előttünk végző osztrákok nem jobb képességűek, de csapatként remekül funkcionálva megvertek minket, ahogy végig pariban voltak az ukránokkal, a horvátokkal is. Nem lehet elvenni tőlük, amit elértek, csak azért, mert nincs veretes kosármúltjuk – még akkor se, ha ez most nekünk rohadtul fáj."

Horváth Ákos szerint összefogás kellene a sportágban, megfelelő körülményekkel, háttérzöngék és negatív felhangok nélkül. Hogy ne írhassa le senki: ha valaki lemondja a válogatottságot, az „becsületesebb eljárás, mint a magyarság ekképpen történő lejáratása".