Férfi kosár: nem indul hátrányból a Szolnok a középszakaszban

2012.09.14. 13:06
Címkék
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége elfogadta a Szolnoki Olaj versenykiírást módosító kérését. Ezek alapján a honi alapszakasz alatt az Adria-ligában szereplő magyar bajnokcsapat nem indul hátrányból a középszakaszban.

„A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöksége pénteki ülésén úgy határozott, hogy módosítja a férfi NB I A-csoportjának versenykiírását: a hatcsapatos középszakaszban – az ott bekapcsolódó, addig az Adria-ligában induló és bajnoki címvédő – Szolnoki Olaj az alapszakaszgyőztessel egyetemben 3-3 pont kap, az alapszakasz 2. és 3. helyezettje 2-2 ponttal folytatja, míg az alapszakaszt 4–5. helyen záró két csapat 1-1 ponttal kezdi a középszakaszt.

Elnökségi döntés alapján a Bácsbasket Kft. indulhat a bajnokságban, a leadott komlói meccshelyszínen hitelesítés után játszhat majd NB I-es mérkőzéseket, ugyanakkor a fegyelmi bizottság vizsgálatot indít a Bácsbasket Kft. 2012. szeptember 11-én született nyílt levelében közölt állításokkal kapcsolatban.

Az elnökség elfogadta a játékvezetői és az ellenőri kereteket a következő szezonra" – áll az MKOSZ hivatalos közleményében.

Legfrissebb hírek

Balhé a Torino–Juventus meccs előtt, felfüggesztették a derbit

Olasz labdarúgás
6 perce

Férfi kosárlabda NB I: Pethő Ákos marad a DEAC vezetőedzője

Kosárlabda
11 perce

Férfi röpi: negyedikként zárták a magyarok a MEVZA-tornát

Röplabda
15 perce

Itt az első bombameglepetés: szabadkártyás honfitárs ejtette ki Fritzet a Roland Garroson

Tenisz
26 perce

Real Madrid: elfogadták a kihívó jelöltségét, szavazás dönt Florentino Pérez sorsáról

Spanyol labdarúgás
38 perce

Giro: lefejelte (!) ellenfelét, kizárták az olasz bringást

Kerékpár
41 perce

Serie A: Antonio Conte győzelemmel búcsúzott, második lett a Napoli

Olasz labdarúgás
1 órája

Negyedik helyen zárt a magyar válogatott a socca Eb-n

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik