Női kosárlabda: jelképes együttműködés Sopronban

2012.09.06. 16:59
Címkék
Jelképes együttműködést kötött egymással a női kosárlabda NB I legutóbbi szezonjában ezüstérmes Uniqa Euroleasing Sopron és a helyi Petőfi Színház.

Csütörtöki közös sajtótájékoztatójukon mind Pataki András, a soproni színház igazgatója, mind pedig Török Zoltán, a kupagyőztes együttes ügyvezető igazgatója kiemelte: a saját területén a teátrumnak és a csapatnak hasonló a célja, a soproni emberek magas szintű szórakoztatása.

A kultúra és a sport közeledésének jegyében jelképesen szezonbérletet cserélt a klub és a színház. Az őszi „premierekre" szinte egyszerre kerül majd sor: az október 6-i évadnyitó Egerek és emberek című Steinbeck színmű előadásán ott lesznek a kosárlabdacsapat játékosai, másnap, az Uniqa Euroleasing első, PEAC elleni, rangadónak számító bajnoki mérkőzésén pedig a színház dolgozói is buzdítják majd a játékosokat.

Legfrissebb hírek

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
21 perce

Ökölvívó Eb: a négy között is nyert, döntős Hámori Luca

Ökölvívás
25 perce

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
34 perce

Női Négy Nemzet Torna: hét légiós a magyar keretben

Jégkorong
37 perce

Szexizmus és fizikai agresszió miatt kirúgta klubja Gonzalo Higuaín testvérét

Minden más foci
54 perce

FÉRFI VÍZILABDA OB I, ADATBANK, 2026–2027

Vízilabda
1 órája

Klopp, Xavi és Zidane – neves edzők debütálnak a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
1 órája

Népsport: Czibor Zoltánék legyőzték a kommunizmust

Népsport
1 órája