Női kosár NB I: két amerikait igazolt a DKSK

2012.09.11. 17:55
Címkék
Két amerikai légióssal erősített a DKSK-Miskolc női kosárlabdacsapata, amely három sorozatban is elindul a 2012–2013-as idényben.

A klub keddi sajtótájékoztatóján Szabó Tamás elnök kifejtette: a hazai bajnokság és az itthoni kupa küzdelmei mellett kilépnek a nemzetközi porondra is. Az NB I-ben a hat közé kerülés a minimális cél, de reményeik szerint bejuthatnak akár az első négybe is, és a kupában is a négyes döntőbe kerülést célozzák meg. A Közép-európai Ligában a cseh Trutnov és az osztrák Wien ellen kell helytállnia a gárdának. Ha valamelyik küzdelemsorozatban az első négy közé kerül a klub, akkor pályázik a négyes döntő rendezésére.

Az eseményen bemutatták a 23 éves, 191 centis Lenita Sanfordot és a szintén amerikai Brittainey Ravent (24 éves, 183 cm). A váratlan igazolásról Peresztegi Nagy Ákos vezetőedző közölte:

„Három külföldi játékossal akartuk kezdeni az idényt. Hadzovic és Skoric mellett Sanford volt a kiszemeltünk. Hadzovic azonban sérülten tért vissza, elképzelhető, hogy műteni kell, és hónapokon keresztül nem számíthatunk rá. Ezért lépni kellett.”

A szakvezetés eredetileg kilenchetes felkészülést tervezett, ám a szövetség módosította a versenykiírást, így ennek az időszaknak a hossza csökkent. Ezért kevesebb felkészülési mérkőzést tudnak játszani, és a külföldiek is később kapcsolódhatnak be a felkészülésbe, mint ahogyan azt szerették volna.

Legfrissebb hírek

Népsport: Czibor Zoltánék legyőzték a kommunizmust

Népsport
27 perce

Brazíliában korlátozzák a légiósok számát, a fiatalokra is szabályt vezetnek be

Minden más foci
34 perce

„Ő egy igazi gép” – Andy Robertson Szoboszlai Dominik edzésmunkáját méltatta

Légiósok
40 perce

Asztalitenisz: András Csaba történelmet ír, első kiemelt Linzben

Egyéb egyéni
1 órája

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
1 órája

ERSTE LIGA, ADATBANK, 2026–2027

Jégkorong
1 órája

Súlyemelő-világcsúcsok születtek az Ázsiai Játékokon

Egyéb egyéni
1 órája

A Puskás Arénától a falusi pályákig

Minden más foci
1 órája