Kosárlabda: vereséggel kezdték a spanyol bajnokságot Hangáék

2012.10.01. 09:28
Címkék
Hanga Ádám csapata, a Manresa vereséggel kezdte meg vasárnap a spanyol kosárlabda-bajnokság 2012–2013-as idényét.

A magyar légiós 15 perc alatt két pontot és négy lepattanót gyűjtött a Blusens Monbus otthonában lejátszott találkozón, amelyet a hazaiak nyertek meg 83–78-ra.

„Alig két hete vagyok Manresában, a válogatott programja miatt később csatlakoztam a csapathoz” – nyilatkozta az MTI-nek Hanga. „Néhány kivétellel a teljes tavalyi keret kicserélődött, nem érzem még a ritmust emiatt, de bizakodó vagyok. Szoros meccset játszottunk az első fordulóban idegenben, sajnos én faultproblémák miatt keveset játszottam. Edzőm kezdőként küldött pályára, az idén nagyobb feladat hárul rám.”

A 23 éves kosaras hozzátette: nincs még egyben a csapat, ráadásul a tavalyi gárdához képest gyengültek játékerőben, de ő emiatt is nagyobb szerephez juthat a szezon folyamán.

Az ugyancsak válogatott Lóránt Péter új együttese, az olasz bajnokságban szereplő Virtus Roma 75–71-re győzött a Victoria Pesaro vendégeként a nyitó körben, a magyar játékos öt perc alatt egy pontig jutott.

Legfrissebb hírek

Faluvégi Dorottya a padlóról felállva várja a norvégok elleni rangadót

Kézilabda
4 perce

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
7 perce

Profi kerékpárosként folytatja az olimpiai bajnok sílövő

Kerékpár
21 perce

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
36 perce

„Pénzhajhász lennék? Nem tagadhatom...” – Szaúd-Arábiába igazolásáról vallott Tijjani Reijnders

Minden más foci
36 perce

Döntött Verstappen csapattársáról a Red Bull – hivatalos

F1
53 perce

Népsport: 70 éves lenne Paolo Rossi, a Juventus és az 1982-es világbajnokság olasz hőse

Népsport
54 perce

Adam Vinatieri az Alpokban döntött rekordot – videó

Amerikai sportok
1 órája