Kosárlabda: Rátgéber a Vajdaságban is akadémiát indít

2012.10.08. 16:55
Címkék
Apró Attila – a Nyers István Akadémia szakmai alelnöke – meghívására pénteken Tóthfaluban járt Rátgéber László. Az újvidéki származású, világhírű kosárlabda-szakember, aki jelenleg a magyar férfiválogatott szövetségi kapitánya, beindította Pécsen a Rátgéber Akadémiát, s előrehaladott tárgyalásokat folytat a Nyers István Akadémia vezetésével egy női kosárlabda-akadémia létrehozásáról – a már működő fiúlabdarúgással párhuzamosan – a Délvidéken.

„Amit a történetről pillanatnyilag elmondhatok, az annyi, hogy a női kosárlabda mellett tettük le a voksunkat, mint párhuzamos leánycsapatsportág a fiúfutball mellett. Ehhez van nekünk egy extra szakemberünk, akit meghívtam hozzánk, beleszeretett a törekvésünkbe, hiszen kiderült, hogy minden kardinális kérdésben azonos elveken gondolkodunk – olvasható Apró Attila nyilatkozata a Magyar Szó internetes oldalán, aki hozzátette, hogy a 2013–2014-es tanévben indul Tóthfaluban a Rátgéber Kosárlabda-akadémia, Rátgéber László és szakmai stábja vezetésével, integrálva a tóthfalusi intézménybe.Magyar Szó internetes oldalán, aki hozzátette, hogy a 2013–2014-es tanévben indul Tóthfaluban a Rátgéber Kosárlabda-akadémia, Rátgéber László és szakmai stábja vezetésével, integrálva a tóthfalusi intézménybe.

 

Legfrissebb hírek

„Nem számítok atrocitásra” – Ukrajna első számú sportújságírója a magyarok elleni meccsekről

Magyar válogatott
33 perce

Lelik Rékának akár ugródeszkának is jó lehet a török kaland

Kosárlabda
49 perce

Ifjabb Növényi Norbert győzött, de nem kapott UFC-szerződést

Egyéb egyéni
1 órája

A Paks kapusát, Gyetván Márkot egy nagy védés pörgeti bele a mérkőzésbe

Labdarúgó NB I
1 órája

„Az istenadta tehetséggel nem éltem vissza” – Petry Zsolt 60 éves

Légiósok
1 órája

Szerdai sportműsor: a Fehérvár az osztrák hokiligában, három magyar az ökölvívó Eb-n

Minden más foci
8 órája

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
9 órája

Egy tegnapi kadétiskola visszaköszön – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
9 órája