Női kosárlabda: Farkas Sándor lett a szakág szakmai igazgatója

MTI MTIMTI MTI
2012.10.31. 16:08
Címkék
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) csütörtöktől Farkas Sándort bízza meg a női szakág szakmai igazgatói teendőivel.

Az MKOSZ szerdai közleménye szerint Farkas megbízatása 2015. december 31-ig szól.

Az új szakmai igazgató feladata a női válogatottak és a szövetségi utánpótlás program vezetése, munkáját a szövetség főállású munkatársaként látja el. Az MKOSZ elnöksége múlt csütörtökön döntött arról, hogy a jövőben egy-egy szakmai igazgató felügyeli az összes női, illetve férfi utánpótlás és felnőtt válogatott csapat munkáját, s a kapitány személyéről a szakmai igazgatók kinevezése után - azok bevonásával – határoz majd.

Az 55 éves Farkas Sándor szerdán közös megegyezéssel távozott a Bácsbasket Kft. csapatától (PINKK-Pécs 424) női csapat vezetőedzői posztjáról, helyét a 37 éves spanyol Roberto Hernández veszi át – tájékoztatta a klub az MTI-t.

Farkas Sándor az egyetlen tréner, aki férfi és női csapattal is bajnoki címet szerzett Magyarországon. A szakember hatszor nyert bajnokságot edzőként, ebből kétszer a Zalaegerszeggel, háromszor az Albacomppal és egyszer a Sopronnal, többször volt az év edzője is.

A női szövetségi kapitány személyéről – miután az elnökség október 12-én közös megegyezéssel szerződést bontott Stefan Svitekkel – később hoz döntést az MKOSZ.

Magyarország 2015-ben házigazdája lesz a felnőtt női Európa-bajnokságnak, amelyről a 2016-os riói olimpiára is lehet részvételi jogot szerezni.

Legfrissebb hírek

Clevelandben is nyert, egy lépésre a döntőtől a New York Knicks – videó

Amerikai sportok
5 perce

Majdnem összejött a bravúr Verhoevennek, de Uszik TKO-val nyert Egyiptomban – videó

Ökölvívás
55 perce

Első nemzetközi kupadöntőjét vívja a Tatabánya

Kézilabda
1 órája

Európai kézilabdaligák: Ogonovszky Eszter csapata döntős a spanyol élvonalban

Kézilabda
8 órája

Vasárnapi sportműsor: kezdődik a Roland Garros, Európa-kupa-döntőt játszik a Tatabánya

Minden más foci
8 órája

Darts: Van Gerwen a gyenge kezdés után döntő legben jutott tovább

Egyéb egyéni
8 órája

La Liga: kiesett a Mallorca és a Girona

Spanyol labdarúgás
9 órája

Fontos német győzelem a magyar csoportban a hoki vb-n, bajban a svédek

Jégkorong
9 órája
Ezek is érdekelhetik