Kosárlabda: Lóránték közel jártak a csodás fordításhoz

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
2012.11.12. 22:48
null
Lóránt Péter és kosárlabdacsapata, a Virtus Acea Roma közel volt ahhoz, hogy 22 pontos hátrányból megtréfálja az utóbbi fél évtized olaszországi egyeduralkodóját, a Monte Paschi Sienát, de az Euroligában is érdekelt vendégek végül időben kapcsoltak, és legyőzték honfitársunk klubját. A magyar válogatott ásza jó teljesítményt és hasznos játékot hozott a patinás riválissal szemben.

Lóránt Péter csereként beállva majd 15 percet kapott a bizonyításra, és ezalatt hat pontot, négy lepattanót szerzett, és egy asszisztot is adott. A dobásokat tekintve 6-szor próbálkozhatott mezőnyből és 3-szor be is talált.

A Monte Paschi Siena a 22 pontig és 9 gólpasszig jutó Bobby Brown és a 18-at szóró David Moss vezetésével nagy előnyre tett szert az első félidőben, már 22-vel is ment a vendégalakulat, aztán a negyedik negyed vége előtt 6 perccel egészen 3 pontnyira visszajött a Roma (később még egyszer összejött Marco Calvani legényeinek ugyanez), de onnantól újra előjöttek a hazaiak faultproblémái, és nem volt már képes egy újabb nagy rohamra a Virtus, mely azért még így is 4–3-as, pozitív mérleggel áll, potenciális rájátszást jelentő helyen.

Legfrissebb hírek

Hazai pályán egyenlített a Szombathely a férfi kosárlabda NB I döntőjében

Kosárlabda
2026.05.19. 20:05

Hanga Ádám még nem döntött a folytatásról

Kosárlabda
2026.05.19. 19:35

A Honvéd lett az ötödik a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.05.15. 19:36

Férfi kosár Euroliga: a Fenerbahce, az Olympiakosz és a Panathinaikosz is egy sikerre a final fourtól

Kosárlabda
2026.04.30. 23:20

Férfi kosárlabda NB I: ötödik meccs dönt a Kaposvár–DEAC párharcban

Kosárlabda
2026.04.27. 21:30

Száz pont fölé jutva nyert a Szeged a Pécs ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.04.25. 19:56

Kikapott a Barcelona, a Monacóé az utolsó playoffhely a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.04.24. 23:33

Franciaország rendezi a 2031-es kosárlabda-világbajnokságot

Kosárlabda
2026.04.22. 14:08
Ezek is érdekelhetik