Kosárlabda: Somogyi Gergely Szolnokra szerződhet

2012.11.25. 22:47
Óriási feltűnést keltett a szombat esti Szolnoki Olaj–Igokea Aleksandrovac Adria-liga-mérkőzésen a tizenhatszoros NBA-bajnok Los Angeles Lakers edzőtáborát végigdolgozó, de végül garantált szerződést nem kapó Somogyi Gergely megjelenése. A jól értesültek máris kombinálni kezdtek, és tudni vélik, a Szolnoki Olaj szerződteti az egyelőre klub nélküli, minden szempontból megfelelő ajánlatra váró 222 centis centert.

Az utóbbi években a Santa Barbara University csapatával az amerikai egyetemi bajnokságban játszó, a tanulmányait szociológia szakon befejező 23 éves kosaras a helyszínen úgy nyilatkozott a Sporttelevízió riporterének, hogy mivel már három hete hazaérkezett Los Angelesből, egyszerűen kíváncsi a hazai kosárlabdaéletre, ez vonzotta a magyar bajnok meccsére.

Nyerges Zsolt, a Szolnoki Olaj tulajdonosa azonban elárulta, Tóth Zoltán ügyvezető igazgató felvette a kapcsolatot Somogyival, azt puhatolva, szándékában áll-e Magyarországon játszani, és ha igen, lenne-e kedve a Szolnokon megkezdett munkába bekapcsolódni. Vonzó-e számára annyira az Adria-liga, hogy kipróbálja magát egy európai élbajnokságban? Ezekre a kérdésekre várják a választ Somogyitól, illetve menedzserétől az Olaj vezetői.

A témáról bővebben olvashat a hétfői Nemzeti Sportban.

Legfrissebb hírek

Csaknem 90 ezerért kelt el Wilt Chamberlain három dollárért vett felsője

Amerikai sportok
2026.07.21. 12:25

LeBron James elhagyja a Lakerst, máshol kíván játszani

Amerikai sportok
2026.06.30. 19:29

Szerződést hosszabbított a Honvéd csapatkapitánya

Labdarúgó NB I
2026.05.23. 20:05

NBA-legek: Wembanyama könyököse is belefért a Spursnek; hatalmas lendületben a Knicks

Amerikai sportok
2026.05.19. 13:44

Férfi kosárlabda-vb-selejtező: Doncic kihagyja a szlovénok nyári meccseit

Kosárlabda
2026.05.12. 11:47

A Lakerst söpörve főcsoportdöntős az OKC; hazai pályán egyenlített a Cavs

Amerikai sportok
2026.05.12. 09:15

Jokics: Ha Szerbiában lennénk, mindannyiunkat kirúgnának – az NBA-rájátszás első körének értékelése

Amerikai sportok
2026.05.10. 12:25

NBA: a Lakers nagy bajban a címvédő ellen; Mitchell és Harden életben tartotta a Cavs reményeit

Amerikai sportok
2026.05.10. 08:35