Női kosárlabda: a szövetségnél két győri tartozásról tudnak

2012.11.16. 17:34
Az utóbbi időben több internetes oldal is arról számolt be, hogy a Hat Agro-UNI Győr női kosárlabdacsapata több korábbi légiósának (Renee Montgomery, Edita Sujanova, Iva Ciglar, Quanitra Hollingsworth) is tartozik. A magyar szövetségnél két konkrét ügyről tudnak – számolt be a kisalfold.hu.

„Jelenleg két ügyről van információnk: az egyik a FIBA-nál folyik, Montgomery-vel kapcsolatban, a másik az MKOSZ-nél, Hollingsworth-re vonatkozólag" – mondta Bodnár Péter, az MKOSZ titkárságának ügyvezetője a Kisalföldnek.Kisalföldnek.

„A Montgomery-ügyet sosem tagadtuk, bár itt nem tartozásról volt szó. A játékossal tavaly október huszonkilencedikén szerződést bontottunk, mivel a klub szerint az amerikai több ízben megsértette a klub házirendjét és fegyelmi szabályzatát, nem jelent meg az edzéseken. Montgomery ugyanakkor feljelentette a klubot, mert szerinte a fizetése késve érkezett, ezért nem tréningezett. Gyakorlatilag nézetkülönbség alakult ki köztünk, s az amerikai háromszázezer dolláros igényt jelentett be. Erről döntött a közelmúltban a FIBA, mely jogerős határozat, s el is fogadtunk. Hozzáteszem, az összeg az igényelt harmadánál kevesebb" – mondta Fűzy András, a győriek társadalmi elnöke.

A nemzetközi szövetség választott bíróságának döntése értelmében a győrieknek 83 ezer dollárt (jelenlegi értéken 18.5 milió forintot), plusz a kifizetésig kamatot köteles fizetniük Renee Montgomerynek. A játékossal megegyeztek, hogy két részletben rendezik a tartozást, mostanra a szponzorok jóvoltából sikerült előteremteni az összeget.

„Ami Hollingsworth esetét illeti, neki a prémium egy részével tartozunk, ami nagyjából másfél havi bérének megfelelő összeg, s ezt is részletekben fizetjük, de a megállapodás úgy szól, hogy a fennmaradó részt december elején elutaljuk. Hozzáteszem, a nyáron két nagy szponzorunk is visszalépett, ami azért nem kis rést okozott a költségvetésben, ennek betömése pedig a mai gazdasági környezetben nem megy varázsütésre" – tette hozzá Fűzy.

Legfrissebb hírek

WNBA: Juhász Dorka is hozzájárult a Lynx újabb győzelméhez

Amerikai sportok
2026.08.13. 08:45

Az igazi verseny a héten indul a női kosárválogatott vb-keretébe kerülésért

Kosárlabda
2026.08.11. 10:36

Török Ágnes: Bármennyire is furcsa, már a rutinosabbak közé tartozom

Kosárlabda
2026.08.07. 08:33

Az Olimpiai Sportparkba költözik az ETO Basket

Kosárlabda
2026.07.31. 20:28

Női kosárlabda NB I: idegenlégióssal vág neki a következő idénynek a Vasas

Kosárlabda
2026.07.28. 15:28

Női kosárlabda: Böröndy Vivien a Livornónál folytatja

Kosárlabda
2026.07.27. 16:45

Női kosár: Az ismeretlenbe vetem bele magamat – Sitku-Varga Alíz

Kosárlabda
2026.07.22. 09:42

Dúl Panka: Szeretnénk olyan szintre emelni a győri kosárlabdát, mint amilyen fénykorában volt

Kosárlabda
2026.07.15. 10:02