Férfi kosár NB I: egy meccsre bezárják a körmendi csarnokot

MTI MTIMTI MTI
2013.03.20. 10:14
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) fegyelmi bizottsága szurkolói rendbontások miatt egy zárt kapus mérkőzéssel sújtotta a férfi NB I-ben szereplő Körmend csapatát.

A klub honlapjának tájékoztatása szerint a bizottság közölte: március 9-én az Alba Fehérvárral szemben 109–72-re elvesztett hazai meccsen a vasi szurkolók trágár kifejezésekkel illették az ellenfél játékosait, szurkolóit, valamint a játékvezetőket, emellett több esetben elmozdították a pálya felé a reklámtáblákat, ami miatt a rendezőknek kellett közbelépniük. A hazai hívek ráadásul apróbb tárgyakat is bedobtak a pályára.

Az MKOSZ illetékes testülete emlékeztetett arra, hogy az idény során eddig nyolc alkalommal sújtotta különböző fegyelmi büntetésekkel a Körmendet a mérkőzés rendjének megzavarása miatt, ezek az írásbeli figyelmeztetéstől az 500 000 forintos pénzbüntetésig terjedtek. Mivel a bizottság szerint a klub nem képes tenni annak érdekében, hogy a szurkolók magatartása megváltozzék, elrendelte, hogy a csapat a következő hazai bajnoki vagy kupamérkőzését nézők nélkül, zárt csarnokban tartsa meg.

A klub vezetősége mérlegeli a helyzetet, és rövid időn belül dönt arról, hogy milyen lépéseket tesz.

A körmendiek április 3-án játsszák következő hazai találkozójukat, az ellenfél az Atomerőmű.

Legfrissebb hírek

Hazai pályán egyenlített a Szombathely a férfi kosárlabda NB I döntőjében

Kosárlabda
2026.05.19. 20:05

Hanga Ádám még nem döntött a folytatásról

Kosárlabda
2026.05.19. 19:35

A Honvéd lett az ötödik a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.05.15. 19:36

Férfi kosár Euroliga: a Fenerbahce, az Olympiakosz és a Panathinaikosz is egy sikerre a final fourtól

Kosárlabda
2026.04.30. 23:20

Férfi kosárlabda NB I: ötödik meccs dönt a Kaposvár–DEAC párharcban

Kosárlabda
2026.04.27. 21:30

Száz pont fölé jutva nyert a Szeged a Pécs ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.04.25. 19:56

Kikapott a Barcelona, a Monacóé az utolsó playoffhely a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.04.24. 23:33

Franciaország rendezi a 2031-es kosárlabda-világbajnokságot

Kosárlabda
2026.04.22. 14:08
Ezek is érdekelhetik