Női kosár NB I: a DVTK nagy csatában nyert a ZTE ellen

2013.03.28. 20:15
A női kosárlabda NB I negyeddöntőjének első mérkőzésén a Work Force DVTK-Miskolc hazai közönség előtt 66–64-es győzelmet aratott a ZTE NKK ellen, így összesítésben 1–0-ra vezet az egyik fél második győzelméig tartó párharcban.

Az első negyedben a DVTK hétpontos előnyre is szert tett (20–13), a játékrész utolsó négy percében azonban egy kosarat sem tudtak dobni a hazai játékosok, így az egerszegiek kétpontosra csökkentették hátrányukat (20–18).

A második negyedben az alapszakasz harmadik helyen végzett diósgyőriek fokozatosan növelték előnyüket, így fordulhatott elő, hogy a 19. percben már 40–27 állt az eredményjelzőn, a negyed végére azonban valamelyest kozmetikázott az eredményen a ZTE (42–31).

A harmadik játékrészben a hazaiak ott folytatták, ahol a másodikban abbahagyták: percről percre, támadásról támadásra húztak el a vendégektől, így a 27. minutumban már tizenhat (!) ponttal vezetett a DVTK (51–35). A negyed hajrájára azonban magára talált a vendégcsapat és egy 12–2-es szériát produkálva 53–47-re felzárkózott, így izgalmas hajrára volt kilátás.

Amely teljesült is. A negyedik negyed elején a ZTE lendülete nem hagyott alább, és a vendégek megfordították a mérkőzést, már 54–58 is volt az állás, azonban a győzelemhez ez sem volt elegendő. Az utolsó négy percet ugyanis a DVTK 8–2-re nyerte, így kiváló hajrájának, valamint a találkozó első felében mutatott meggyőző játékának köszönhetően megnyerte a mérkőzést.

A harmadik negyedben tapasztalt kihagyás ugyanakkor a következő mérkőzésen valószínűleg már nem fog beleférni, amelyet szombaton 17.30 órától rendeznek. A párharc továbbjutója a Győrrel mérkőzik az elődöntőben.

NŐI KOSÁRLABDA NB I, NEGYEDDÖNTŐ

ELSŐ MÉRKŐZÉS
WORK FORCE DVTK-MISKOLC–ZTE NKK 66–64
Részletes jegyzőkönyv később!
A párharc állása:
1–0 a DVTK javára

Legfrissebb hírek

Győri győzelemmel indult az idény a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.09.24. 20:25

Trónfosztás a láthatáron a női kosárlabda NB I-ben?

Kosárlabda
2026.09.24. 07:36

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
2026.09.23. 23:46

Miklós Melinda: Most már jöjjön a bajnoki arany!

Kosárlabda
2026.09.22. 15:03

Nézd az új szezon mérkőzéseit a HUNBASKET TV-n!

Kosárlabda
2026.09.22. 09:16

Új csapata bejelentette Lelik Réka érkezését

Kosárlabda
2026.09.21. 21:35

Már lehet regisztrálni a HUNBASKET Fantasy League 2026–2027-es idényére

Kosárlabda
2026.09.18. 09:38

Női kosárlabda NB I: mali centerrel erősített az ezüstérmes DVTK – hivatalos

Kosárlabda
2026.08.25. 15:02