Schmidt Béla lett az Atomerőmű vezetőedzője

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2013.03.18. 10:45
null
Schmidt Béla a szezon végéig irányíthat
Az idény végéig Schmidt Béla irányítja a férfi kosárlabda élvonalban szereplő Atomerőmű SE szakmai munkáját. Az új vezetőedző a nemrég menesztett Enrique Gutiérrez García helyét veszi át.

Tóth János, a paksi klub szakosztályelnöke az MTI-nek elmondta, az egyesület vezetősége több edzővel is tárgyalt, végül úgy döntött, hogy a megbízott trénernek szavaz bizalmat a szezon hátralévő részére.

A Tolna megyei együttes múlt hétfőn bontott szerződést spanyol szakvezetőjével, Enrique Gutiérrez Garcíával, majd múlt szerdán a Szolnoki Olaj KK ellen 90–74-re megnyert bajnokin már Schmidt Béla ült az ASE kispadján.

Enrique Gutiérrez García 2012 februárjában vette át az Atomerőmű SE irányítását, s információink szerint bő egy év után megvált tőle a paksi csapat, amely a hétvégén az NB I középszakaszának első fordulójában kikapott a Kaposvár otthonában.

Az ASE második helyen zárta az alapszakaszt, és eddig egy-egy győzelemmel (Szolnok) és vereséggel (Kaposvár) áll a középszakaszban.

A hónap végén, március 30–31-én Pakson rendezik meg a férfi Magyar Kupa négyes döntőjét.

Legfrissebb hírek

Nem élt a nagy eséllyel a Sopron, az Atomerőmű az első elődöntős a férfi kosár MK-ban

Kosárlabda
2026.01.17. 21:08

Férfi kosárlabda NB I: kikapott régi-új edzőjével Szegeden az Atomerőmű

Kosárlabda
2025.12.29. 20:17

Menesztették az Atomerőmű kosárlabdacsapatának vezetőedzőjét, visszatér Flevarakisz

Kosárlabda
2025.12.27. 13:42

Férfi kosár NB I: izgalmas hajrá végén az Atomerőmű elvette a Szolnok veretlenségét

Kosárlabda
2025.12.13. 18:59

Megszakította a DEAC az Atomerőmű győzelmi sorozatát a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.12.05. 20:36

Jó sorozatban az Atomerőmű, presztízsmeccset nyert a ZTE a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.11.19. 20:11

Férfi kosár NB I: elkapta az Albát, megszületett az Atomerőmű első bajnoki győzelme az idényben

Kosárlabda
2025.10.12. 19:38

Kosárlabda: máris légióst cserélt a nyeretlen Paks

Kosárlabda
2025.10.06. 19:48
Ezek is érdekelhetik