Kosárlabda: a Kaposvár nem vállalja a nemzetközi szereplést

Vágólapra másolva!
2013.06.14. 07:33
null
A legutóbbi férfidöntő két résztvevője megméreti magát a nemzetközi mezőnyben (Fotó: NS-archív, Havran Zoltán)
Csütörtök délben lejárt a határidő, a férfiklubok eddig jelezhették a szövetségnek, hogy vállalják-e a nemzetközi kupaszereplést. A Fehérvár, a Szolnok és az Atomerőmű indulna, a Kaposvár viszont nem vállalja.

 

A Kaposvár azért nem tud indulni, mert – mint Monok Tibor ügyvezető elmondta – sem a csarnoka (nincs kétezer ülőhely), sem az infrastruktúra (egyetlen négycsillagos szálloda van a városban) nem felel meg a FIBA kritériumainak. A szövetség pénteki ülésén dönt arról, felkér-e más klubot az indulásra, mivel hazánk jelenleg négy együttest delegálhat az EuroChallenge-be.

Bodnár Péter főtitkártól megtudtuk, hogy a bajnok Alba Fehérvár mindenképpen szeretne indulni, akár az EuroChallenge-sorozatban, akár az Európa-kupában. Az Európa-kupa szervezője (ezt a sorozatot nem a FIBA felügyeli, nem az európai szövetség rendezi) és a FIBA Europe között azonban még nem jött létre egyezség a lebonyolításáról, így nem tudni, lesz-e, lehet-e magyar indulója a sorozatnak. A fehérváriakhoz hasonlóan az ezüstérmes Szolnok ugyanezt szeretné, míg az Atomerőmű az EuroChallenge-be nevezne.

A kezdo5.hu cikke szerint az említett megegyezés vélhetően már nem is születik meg idén, tehát marad az ULEB által szervezett két sorozat (Euroliga, Európa-kupa) és a FIBA által fenntartott EuroChallenge, így Magyarországnak vagy ULEB-taggá kellene válnia, hogy delegálhasson csapatot vagy csapatokat az Európa-kupába vagy szabadkártyához kellene jutnia az országnak, esetleg magának az ott indulni kívánó klubnak. Utóbbival kapcsolatosan mind a Szolnoktól, mint az Alba Fehérvártól hivatalos bejelentés várható hamarosan!

A női csapatok közül a tervek szerint az ősszel öt klub is nekivág a FIBA égisze alá tartozó sorozat valamelyikének: a Sopron és a Győr az Euroligába nevezne, míg a Miskolc, a PEAC és a PINKK Pécsi 424 az Európa-kupában indulna el.

Legfrissebb hírek

„Székesfehérvár az én városom!” – interjú Szuzana Lazoviccsal

Képes Sport
Tegnap, 7:52

Férfi kosár NB I: kiütéses Alba-siker a Szeged ellen

Kosárlabda
2026.01.30. 20:22

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

Férfi kosárlabda NB I: hosszabbításos Alba-győzelem Kaposváron

Kosárlabda
2026.01.25. 21:02

Női kézilabda NB I: tartalékosan nyert az FTC, ismét ikszelt Fehérváron az Esztergom

Kézilabda
2026.01.21. 20:19

Nem élt a nagy eséllyel a Sopron, az Atomerőmű az első elődöntős a férfi kosár MK-ban

Kosárlabda
2026.01.17. 21:08

Vedran Bosnic: Megérdemeltük volna a továbbjutást

Kosárlabda
2026.01.15. 09:01

Kosárlabda: elhalasztják a vasárnapi Szeged–Szolnok mérkőzést

Kosárlabda
2026.01.09. 13:33
Ezek is érdekelhetik