Férfi kosár Ek: Veszprémben játszhat az Alba Fehérvár

2013.07.14. 13:34
null
Kérdéses, hogy a felújítás után a fehérvári csarnok megfelel-e majd a kívánalmaknak (Fotó: Havran Zoltán)
Az Alba Fehérvár férfi kosárlabdacsapata már befizette a nevezési díjat az Európa-kupára, ám még nem biztos, hogy indulhat a második legrangosabb nemzetközi sorozatban.

 

Fontos kívánalom az indulókkal szemben, hogy megfelelő csarnokuk legyen. A székesfehérvári csarnokot éppen felújítják, átépítik. Addig, amíg nem lesznek kész a munkálatokkal, a Veszprém Aréna szolgálhat ideiglenes otthonul. Az igaz, hogy 2200 ülőhely lesz a Gáz utcai csarnokban, csakhogy az Európa-kupa 2013–2014-es szezonjában legalább 2500 ülőhelyes csarnok a minimumfeltétel, és sokat nyom a latban a kiszolgálóhelyiségek, öltözők állapota is.

„Befizettük a nevezési díjat, határidő előtt leadtuk a nevezésünket, várjuk a visszajelzést – nyilatkozta a klub honlapjának Dávid Kornél, az Alba Regia elnöke. – Amikor kész lesz a csarnokunk felújítása, majdnem mindenben meg fog felelni ezeknek a feltételeknek. Az ülőhelyek számát tekintve van egy kis bizonytalanság, de bízunk benne, hogy mintegy kétezer-kétszáz nézőt le tudunk ültetni, és ez elég lesz. A pozitív visszajelzésre várunk most. Természetesen amíg nem lesz kész a csarnok, addig is kell játszani hazai meccseket, ez ügyben már tárgyaltunk a Veszprém Arénával, amely minden tekintetben megfelel. Bízunk benne, hogy szeptember közepéig összeáll az anyagi háttér is. Egy része már megvan.”

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, HOGY MILYEN KÖLTSÉGEKKEL JÁRNA A FEHÉRVÁRI KLUB SZÁMÁRA AZ EURÓPA-KUPA-SZEREPLÉS, AKKOR OLVASSA EL A NEMZETI SPORT VASÁRNAPI SZÁMÁBAN MEGJELENT TELJES CIKKET – AKÁR DIGITÁLIS FORMÁBAN IS!

Legfrissebb hírek

Vojvoda Dávid huszadszor is beleállt – készül az idényre az Alba Fehérvár

Kosárlabda
2026.08.05. 12:56

A hatszoros szlovák bajnokkal is összecsap a Szolnok a férfi kosárlabda Ek-ban

Kosárlabda
2026.07.16. 13:03

Női kézilabda NB I: a kínai válogatott vendégeként készül az Alba Fehérvár

Kézilabda
2026.07.15. 13:42

Férfi kosárlabda Ek: a főtáblán kapott helyet a Szolnok

Kosárlabda
2026.07.08. 09:24

Bojan Szubotics: Az Albában mindig éremért kell csatázni

Kosárlabda
2026.06.22. 07:37

Elindult az MKOSZ podcastja, Dávid Kornél volt az első vendég

Kosárlabda
2026.06.11. 17:30

Férfi kosárlabda NB I: éhes csapatot építene Zlatko Jovanovic Fehérváron

Kosárlabda
2026.06.04. 08:14

Hat játékosától is elköszönt az Alba Fehérvár kosárcsapata

Kosárlabda
2026.05.26. 23:07