Férfi kosár: Ivkovics 12 fősre szűkítette a válogatott keretét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.26. 10:42
A felkészülés hajrájához érkezett a magyar férfi kosárlabda-válogatott. A Fehéroroszország és a Szlovákia elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő csapat péntektől vasárnapig Szombathelyen vesz részt a Pannon-kupán, amelynek keretében Montenegró és Ausztria ellen gyakorolhat utoljára élesben az augusztus 1-jén sorra kerülő minszki selejtezőre.

„Végre! – vágta rá lelkesen Tóth Ádám, amikor felvetettük neki, hogy már csak hatot kell aludni, és pályára léphet az első selejtezőn. Aztán ugyanez volt a válogatott center reakciója, amikor a pénteki ellenfélről, az Európa-bajnoki résztvevő montenegrói válogatottról kérdeztük. – Rég játszottunk ilyen erős ellenféllel. Biztos vagyok benne, hogy hasznunkra válik a mérkőzés, mert ilyen jó csapat ellen rengeteg tapasztalatot szerezhetünk, s ez segíthet az Eb-kvalifikáció során. Fokozatosan álltunk össze a felkészülés alatt, alig várjuk a hétvégi meccseket meg a selejtezőket. Az edzések közben is kapjuk az információkat a fehéroroszokról, hiszen lehet sejteni, milyen szerkezetben, felállásban játszanak majd ellenünk.”Tóth Ádám, amikor felvetettük neki, hogy már csak hatot kell aludni, és pályára léphet az első selejtezőn. Aztán ugyanez volt a válogatott center reakciója, amikor a pénteki ellenfélről, az Európa-bajnoki résztvevő montenegrói válogatottról kérdeztük. – Rég játszottunk ilyen erős ellenféllel. Biztos vagyok benne, hogy hasznunkra válik a mérkőzés, mert ilyen jó csapat ellen rengeteg tapasztalatot szerezhetünk, s ez segíthet az Eb-kvalifikáció során. Fokozatosan álltunk össze a felkészülés alatt, alig várjuk a hétvégi meccseket meg a selejtezőket. Az edzések közben is kapjuk az információkat a fehéroroszokról, hiszen lehet sejteni, milyen szerkezetben, felállásban játszanak majd ellenünk.”

Sztojan Ivkovics közben 12-esre szűkítette a válogatott keretét. Azokkal is elégedett a szövetségi kapitány, akik nem kerültek be a 12-be (Kovács Péter, Mészáros Máté, Pongó Martin), ezért ha szükség van rájuk (sérülés, stb.), visszakerülnek a keretbe.

FÉRFI KOSÁRLABDA
PANNON-KUPA, SZOMBATHELY

Péntek, 19 óra: Magyarország–Montenegró. Szombat, 19: Montenegró–Ausztria. Vasárnap, 18: Magyarország–Ausztria

A VÁLOGATOTT 12-ES KERETE
Allen Rosco, Ferencz Csaba, Keller Ákos, Lekli József, Simon Balázs, Szabó Zsolt, Tóth Ádám, Tóth Gergely, Tóth Norbert, Trotter Obie, Vojvoda Dávid, Wittmann Krisztián

Legfrissebb hírek

Németország Törökországgal mérkőzik meg a férfi kosárlabda Eb döntőjében

Kosárlabda
2025.09.12. 21:49

A magyar válogatott kiesett a 3x3-as kosár Eb-ről

Kosárlabda
2025.09.06. 16:51

Vereséggel kezdett a férfiválogatott a 3x3-as kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 13:23

Férfi kosárlabda Eb: Izraellel játszanak a címvédő spanyolokat kiejtő görögök

Kosárlabda
2025.09.05. 11:20

A németek és a szerbek is magabiztos sikerrel maradtak hibátlanok a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.08.29. 23:10

Ki állítja meg Szerbiát a férfi kosárlabda Európa-bajnokságon?

Kosárlabda
2025.08.27. 06:40

Visszavonult az ötszörös All Star-játékos, John Wall

Amerikai sportok
2025.08.19. 20:36

„Mintha szükségtelen lettem volna...” – Hanga Ádám a kosárlabda-válogatottról

Kosárlabda
2025.08.14. 21:40
Ezek is érdekelhetik