Férfi kosár: Lóránt Péter túl a műtéten, jó ajánlatra vár

2013.07.23. 12:23
Sikeres műtéten esett át Ausztriában Lóránt Péter, a magyar válogatott kosárlabdázója. A 27 éves center orrsövényproblémák miatt feküdt kés alá hétfőn Felsőőrben (Oberwart).

„Az orvosok szerint jól sikerült a beavatkozás, amelyet már régóta halogattam, de túl kellett rajta esnem, mert nehezen kaptam levegőt. Szilikonsínt ültettek be mindkét oldalon az orromba” – mondta az MTI érdeklődésére kórházi ágyáról a játékos, aki legutóbb az olasz bajnoki ezüstérmes Virtus Romát erősítette.

A 206 centis Lóránt a folytatásban Szombathelyen lábadozik, majd tíz nap múlva Budapesten áll újra edzésbe, és készül a következő szezonra. „Egyelőre nem tudom, hol folytatom, még zajlanak a tárgyalások” – jelentette ki.

A válogatott augusztusi Eb-selejtezőit kihagyó kosaras elmondta, látott néhány mérkőzést a nemzeti csapat felkészülésének elejéről, de azokon Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány még sokat rotálta a játékosokat, különböző elemeket próbált ki, így azok alapján korai lenne bármilyen következtetést levonni.

„Ezt a nyarat kihagyom, de az Európa-bajnoki selejtezők jövő nyári második körére természetesen jövök, ha hívnak” – tette hozzá Lóránt Péter.

Legfrissebb hírek

Hazai pályán egyenlített a Szombathely a férfi kosárlabda NB I döntőjében

Kosárlabda
2026.05.19. 20:05

Hanga Ádám még nem döntött a folytatásról

Kosárlabda
2026.05.19. 19:35

A Honvéd lett az ötödik a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.05.15. 19:36

Férfi kosár Euroliga: a Fenerbahce, az Olympiakosz és a Panathinaikosz is egy sikerre a final fourtól

Kosárlabda
2026.04.30. 23:20

Férfi kosárlabda NB I: ötödik meccs dönt a Kaposvár–DEAC párharcban

Kosárlabda
2026.04.27. 21:30

Száz pont fölé jutva nyert a Szeged a Pécs ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.04.25. 19:56

Kikapott a Barcelona, a Monacóé az utolsó playoffhely a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.04.24. 23:33

Franciaország rendezi a 2031-es kosárlabda-világbajnokságot

Kosárlabda
2026.04.22. 14:08
Ezek is érdekelhetik