Busztragédia: a Győr kihagyja a Közép-európai Ligát?

2013.09.10. 09:49
Várhatóan a magyar bajnokságban és az Euroligában elindul, a Közép-európai Ligát viszont kihagyja a HAT-AGRO UNI Győr női kosárlabdacsapata,amely szombaton szenvedett súlyos buszbalesetet soproni mérkőzésére tartva – írja keddi számában a Kisalföld.

A megyei napilap utal arra: ebben az esetben a ZTE lehet a beugró a győriek által „mellőzött" küzdelemsorozatba, ha a zalai klub vállalja a részvételt, a szövetség pedig támogatja ezt.megyei napilap utal arra: ebben az esetben a ZTE lehet a beugró a győriek által „mellőzött" küzdelemsorozatba, ha a zalai klub vállalja a részvételt, a szövetség pedig támogatja ezt.

Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöke – aki a sérült sportolókat látogatta meg Győrben előző nap – három lehetséges forgatókönyvet vázolt fel a lapnak arról, miként vehet részt az együttes az induló szezon küzdelmeiben.

„Az egyik lehetőség, hogy a klubok egy-egy játékost kölcsönöznek a győrieknek az idényre, akik a felépült s a játékot folytatni tudó és kívánó társakhoz csatlakozva formálódnak csapattá. Szintén szó eshet arról, hogy az egyik korosztályos válogatottat indítsuk el győri színekben, míg a harmadik variáció, hogy várunk, amíg a sérültek felépülnek, s akkor összesűrítjük a versenynaptárt" – fogalmazott a szakszövetség első embere.

Fűzy András klubelnök a Duna TV hétfő esti Sportaréna című adásában közölte, hogy levették a lélegeztetőgépről Burdi Szabolcsot, az együttes Szombathelyen kezelt gyúróját, akinek vélhetően sikerült átvészelnie a legkritikusabb időszakot. Az egyik legsúlyosabb sérültet, Natasa Kovacsevicset – akinek az egyik lábfejét amputálni kellett – a győri kórházban meglátogatták a szerb nagykövetség munkatársai és a balkáni ország sportminisztere is.

Legfrissebb hírek

WNBA: Juhász Dorka is hozzájárult a Lynx újabb győzelméhez

Amerikai sportok
2026.08.13. 08:45

Az igazi verseny a héten indul a női kosárválogatott vb-keretébe kerülésért

Kosárlabda
2026.08.11. 10:36

Török Ágnes: Bármennyire is furcsa, már a rutinosabbak közé tartozom

Kosárlabda
2026.08.07. 08:33

Az Olimpiai Sportparkba költözik az ETO Basket

Kosárlabda
2026.07.31. 20:28

Női kosárlabda NB I: idegenlégióssal vág neki a következő idénynek a Vasas

Kosárlabda
2026.07.28. 15:28

Női kosárlabda: Böröndy Vivien a Livornónál folytatja

Kosárlabda
2026.07.27. 16:45

Női kosár: Az ismeretlenbe vetem bele magamat – Sitku-Varga Alíz

Kosárlabda
2026.07.22. 09:42

Dúl Panka: Szeretnénk olyan szintre emelni a győri kosárlabdát, mint amilyen fénykorában volt

Kosárlabda
2026.07.15. 10:02