Férfi kosár: Hangára további két hónap kényszerpihenő vár

MTI MTIMTI MTI
2013.09.27. 19:56
Csaknem két hónapig nem léphet még pályára Hanga Ádám, a spanyol élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban és az Euroligában szereplő Laboral Kutxa Vitoria magyar válogatott légiósa.

A klub pénteken a honlapján tette közzé, hogy a júliusban térdműtéten átesett 24 éves játékos nem épült fel – noha korábban azzal számoltak, hogy a bajnoki rajtra rendben lesz –, és a csütörtöki orvosi vizsgálat eredményeként további nyolc hétig nem kosárlabdázhat.

„Egy hét kivételével az egész nyarat Vitoriában töltöttem, hogy mielőbb vissza tudjak térni –nyilatkozta az MTI-nek Hanga Ádám. – Minden feladatot elvégeztem, amit mondtak, sokat dolgoztam. Nem nagy fájdalomról van szó, de annak sem szabadna lennie. Csalódott vagyok, de ez meg elszántabbá tesz."

Hanga hozzátette: pályafutása során még nem élt át ehhez hasonlót, most azonban azt tekinti feladatának, hogy ebből a helyzetből a legtöbbet kihozza, s ezt meg is fogja tenni.

Hanga a legutóbbi idényt az élvonalból kiesett Manresánál töltötte. A kontinenselitet felvonultató Euroligában szereplő háromszoros spanyol bajnok és hatszoros kupagyőztes Kutxa az előző szezonban második helyen zárta a spanyol alapszakaszt, a rájátszásban azonban már a negyeddöntőben kiesett.

Legfrissebb hírek

Wittmann Krisztián 99 százalékig biztos benne, hogy ez lesz az utolsó évada

Kosárlabda
2026.08.08. 10:25

Félénkebbek, de hódítani akarnak – férfi kosár NB I

Kosárlabda
2026.08.04. 13:14

 A címvédő már kész van, de nincs mindenki ilyen jó helyzetben

Kosárlabda
2026.08.03. 14:05

Maronka Zsombor a következő idényben is Hamburgban kosarazik – hivatalos

Kosárlabda
2026.07.16. 16:56

Különleges merchandise kollekció Hanga Ádám és Vojvoda Dávid tiszteletére

Kosárlabda
2026.07.07. 14:03

Vojvoda Dávid: Valamit biztos jól csináltunk Hanga Ádámmal

Kosárlabda
2026.07.07. 12:28

Videó: Hanga és Vojvoda is elköszönt a válogatottól

Kosárlabda
2026.07.07. 00:44

A belgák elleni győzelemmel zárta a vb-selejtező első csoportkörét a magyar férfi kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2026.07.06. 19:54