Női kosár: három fronton harcolnak a diósgyőriek

MTI MTIMTI MTI
2013.09.25. 14:20
Nyolc év után visszatér az Európa-kupába (EK), emellett a Közép-európai Liga (KEL) és a Magyar Kupa küzdelmeiben vesz részt a 2013–2014-es idényben a Diósgyőr női kosárlabdacsapata.

Az együttes szerdai szezonnyitó sajtótájékoztatóján Szabó Tamás ügyvezető kifejtette, tavaly a megizmosodott csapat negyedik lett a bajnokságban, erre az esztendőre azonban még magasabbra teszik a mércét, és azt szeretnék, ha az együttes a 10-15 évvel ezelőtti hőskort idézné fel.

A KEL-ben öt magyar, öt szlovák és egy horvát alakulat vetélkedik, a csatározás része a magyar bajnokságnak. Az EK-ban hat csoportmérkőzés vár a miskolciakra – ellenfeleik a francia Saint-Sever, a belga Bruxelles és a német Wasserburg –, akik így összesen legalább 21 hazai meccset játszanak a szezon során.

„Kiélezett és közönségcsalogató mérkőzéseket remélünk, és nem változtatunk a jegyárakon, a belépők továbbra is nyolcszáz forintba kerülnek” – mondta Szabó Tamás.

Peresztegi Nagy Ákos vezetőedző hozzátette, erősítésük jól sikerült, mivel három külföldit és két magyar válogatottat tudtak igazolni. Ami a célokat illeti, a magyar bajnokság prioritást élvez, ebben a sorozatban szeretnének döntőt játszani, az EK-ban pedig a legjobb nyolcba kerülést tűzték ki célul.

A játékosok képviseletében az amerikai Brittainey Raven közölte: számára nem az egyéni csillogás a fontos, sokkal inkább a csapat sikere, címeket és érmeket szeretne nyerni a diósgyőriekkel.

Az együttesnek új névszponzora van, így az idei küzdelmekben Aluinvent DVTK néven vesz részt.

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda NB I: ETO Basket néven folytatja a győri csapat

Kosárlabda
57 perce

Még nem tudni, hány csapattal rajtol a női kosárlabda NB I következő idénye

Kosárlabda
Tegnap, 12:30

Női kosár NB I: nigériai válogatott játékossal erősített a DVTK

Kosárlabda
2026.06.24. 13:47

ZTE: bejelentették a Babos Bence, Németh Dániel cserét

Labdarúgó NB I
2026.06.17. 09:51

A DVTK-ban folytatja a vb-ezüstérmes csatár dédunokája – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.16. 17:48

Jurek végleg az MTK-é lehet, játékost kaphat érte a DVTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.13. 11:30

A következő szezonban is Djokics Zseljko irányítja a bajnok Pécs női kosárabdacsapatát

Kosárlabda
2026.06.10. 16:31

A DVTK-tól távozó Roguljic Banja Lukában folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.10. 09:29
Ezek is érdekelhetik