Női kosár: Szentendrei Áron lett a győriek vezetőedzője

2013.10.15. 19:19
Az eddigi megbízott vezetőedző, Szentendrei Áron irányítja a szakmai munkát a mostani szezonban a Hat Agro-UNI Győr női kosárlabdacsapatánál, amelynek szeptember 7-ei buszbalesetében életét vesztette Fűzy Ákos vezetőedző és Tapodi Péter sportigazgató.

„Természetesen nem ilyen áron szerettem volna vezetőedző lenni, de így hozta a sors. Ebben a helyzetben egyértelmű, hogy azt a munkát kell tovább folytatni, melyet még Ákos elkezdett" – mondta a szakember, aki harmadik éve van Győrben, ezt megelőzően Pécsen végigjárta a szamárlétrát, és a korosztályos válogatottaknál is dolgozott, jelenleg az U16-osoknál másodedző.

A klub egyéves szerződést kötött Fejes Rékával, aki korábban a francia másodosztályban, illetve a Vasas-Csatánál, Szegeden és Szekszárdon is megfordult. A 26 éves kosaras pár hete már a győriekkel készül. A 186 centiméter magas játékos leginkább a 3-as és a 4-es poszton bevethető.

Az együttes a 2013/2014-es szezonban a magyar bajnokságban és az Euroligában indul.
Szeptember 7-én a győri kosárcsapatot egy soproni mérkőzésre szállító autóbusz Kapuvárnál összeütközött egy személyautóval. Tapodi Péter klubigazgató a szerencsétlenség helyszínén meghalt, Fűzy Ákos vezetőedző a győri kórházban vesztette életét, és több játékos súlyosan megsérült.

Legfrissebb hírek

WNBA: Juhász Dorka is hozzájárult a Lynx újabb győzelméhez

Amerikai sportok
2026.08.13. 08:45

Az igazi verseny a héten indul a női kosárválogatott vb-keretébe kerülésért

Kosárlabda
2026.08.11. 10:36

Török Ágnes: Bármennyire is furcsa, már a rutinosabbak közé tartozom

Kosárlabda
2026.08.07. 08:33

Az Olimpiai Sportparkba költözik az ETO Basket

Kosárlabda
2026.07.31. 20:28

Női kosárlabda NB I: idegenlégióssal vág neki a következő idénynek a Vasas

Kosárlabda
2026.07.28. 15:28

Női kosárlabda: Böröndy Vivien a Livornónál folytatja

Kosárlabda
2026.07.27. 16:45

Női kosár: Az ismeretlenbe vetem bele magamat – Sitku-Varga Alíz

Kosárlabda
2026.07.22. 09:42

Dúl Panka: Szeretnénk olyan szintre emelni a győri kosárlabdát, mint amilyen fénykorában volt

Kosárlabda
2026.07.15. 10:02