Kosár: a Pécs és az Alba korábbi kiválósága Körmenden
Mint ismert, a Körmend nemrég közös megegyezéssel szerződést bontott Jeremy Fearsszel, s úgy tűnik, a magyar élvonalban korábban kiemelkedő játékosnak számító Muhammad El-Amin pótolhatja majd őt.
Amennyiben a papírmunkát időben elrendezik a felek, El-Amin már szombaton pályára léphet a Körmend színeiben.
A 26 éves dobóhátvéd 2010-ben a Pécsnél írta alá az első profi szerződését Magyarországon, és első idényében a bajnokság legjobb dobója lett. Később egy rövidre sikerült ukrán kitérő után az Albához szerződött, ahol az együttes meccsenkénti legtöbb pontot jegyző játékosa volt.
El-Amin a magyarországi évei után Olaszországban és Izraelben pattogtatta a labdát, majd hazatért és a Los Angeles Lakers D-ligás együttesével készült.

Vojvoda Dávid: Valamit biztos jól csináltunk Hanga Ádámmal

Videó: Hanga és Vojvoda is elköszönt a válogatottól

Maronka Zsombor: Mindenki a legjobb formájában érkezett

Külön szektor a magyar B-középnek a MET Arénában