Férfi kosár: már a Cholet elleni mérkőzésre figyel a Szolnok

Vágólapra másolva!
2014.02.19. 17:56
A jövő keddi, utolsó fordulóban győznie kell a Szolnoki Olajnak a biztos továbbjutáshoz a férfi kosárlabda EuroChallenge-ben. Ha kikap Dragan Alekszics együttese, akkor a Novo Mesto–Reggio Emilia találkozó eredményétől függ a sorsa.

A nyolcaddöntős szakasz ötödik játéknapján a magyar együttes 89–78-ra kikapott a szlovén Novo Mesto vendégeként, így a J-csoportban az olasz Reggio Emiliával együtt három csapat is 3/2-es győzelmi mérleggel áll, a sereghajtó francia Cholet-nak (1/4) már nincs esélye a továbbjutást jelentő első két helyen végeznie.

A Tisza-parti alakulat – amely két éve bekerült a sorozat debreceni négyes döntőjébe – a záró fordulóban a Cholet-t fogadja, és csoportelsőként jut tovább, ha győz, továbbá a másik meccsen a Novo Mesto hazai pályán megveri a Reggio Emiliát. A szolnokiak másodikként biztosítják helyüket a legjobb nyolc között, ha győznek, és a Reggio Emilia nyer Szlovéniában. Ha viszont Dragan Alekszics együttese kikap a franciáktól, akkor csak abban az esetben mehet tovább, ha a Novo Mesto nem nyer. Ugyanis velük szemben jobb az egymás elleni mérlegük, míg a Reggio Emilia ellen rosszabb.

„A feladatunk egyértelmű: le kell győznünk a Cholet-t" – idézte a szolnoki vezetőedzőt a kezdő5.hu szaklap, míg az irányító Simon Balázs megerősítette: most már a Cholet elleni mérkőzésre kell koncentrálniuk, s azt meg kell nyerniük, hogy továbbjussanak.

A kieséses rendszerű és az egyik csapat második sikeréig tartó negyeddöntő március 11-én kezdődik.

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROCHALLENGE
AZ UTOLSÓ FORDULÓBAN (FEBRUÁR 25.)

Novo Mesto–Reggio Emilia
Szolnoki Olaj–Cholet

AZ ÁLLÁS
1.Reggio Emilia
5
3
2
410–375
8
2. Szolnok 5 3 2 386–375 8
3. Novo Mesto 5 3 2 381–376 8
4. Cholet 5
1 4
367–418 6
Legfrissebb hírek

Németország Törökországgal mérkőzik meg a férfi kosárlabda Eb döntőjében

Kosárlabda
2025.09.12. 21:49

A magyar válogatott kiesett a 3x3-as kosár Eb-ről

Kosárlabda
2025.09.06. 16:51

Vereséggel kezdett a férfiválogatott a 3x3-as kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 13:23

Férfi kosárlabda Eb: Izraellel játszanak a címvédő spanyolokat kiejtő görögök

Kosárlabda
2025.09.05. 11:20

A németek és a szerbek is magabiztos sikerrel maradtak hibátlanok a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.08.29. 23:10

Ki állítja meg Szerbiát a férfi kosárlabda Európa-bajnokságon?

Kosárlabda
2025.08.27. 06:40

Visszavonult az ötszörös All Star-játékos, John Wall

Amerikai sportok
2025.08.19. 20:36

„Mintha szükségtelen lettem volna...” – Hanga Ádám a kosárlabda-válogatottról

Kosárlabda
2025.08.14. 21:40
Ezek is érdekelhetik