EuroChallenge: nem pályázik a négyes döntőre a Szolnok

MTI MTIMTI MTI
2014.03.21. 12:51
Nem pályázik a Szolnoki Olaj a férfi kosárlabda EuroChallenge-kupa négyes döntőjének lebonyolítására.

Tóth Zoltán ügyvezető pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy alkalmas helyszín híján döntöttek úgy, hogy nem jelentkeznek a rendezésre.

„Szolnok száz kilométeres körzetében kerestünk helyszínt, de a szóba jöhető budapesti, illetve debreceni csarnokokban koncert vagy más rendezvény lesz az április huszonöt-huszonhetedikei hétvégén” – mondta. Az már korábban egyértelművé vált, hogy a csapat otthonául szolgáló, 2100 fős Tiszaligeti Sportcsarnok nem alkalmas a final fourra, mivel a szabályok legalább 3000 fő befogadására alkalmas arénát írnak elő.

A Tisza-parti együttes kedden 78–60-as, bravúros győzelmet aratott az észt Tartu vendégeként a két sikerig tartó negyeddöntő harmadik meccsén, s ezzel 2–1-re megnyerte a párharcot. A négyes döntőben az ellenfél az orosz Ljuberci lesz, a másik ágon az olasz Reggio Emilia és a török Gaziantep találkozik majd.

A Szolnok két évvel ezelőtt is bejutott a final fourba, akkor a debreceni Főnix Csarnokkal sikeresen pályázta meg a lebonyolítást, és végül a negyedik helyet szerezte meg.

Az európai szövetség – honlapjának tájékoztatása szerint – a hónap végén dönt az idei négyes döntő helyszínéről.

Legfrissebb hírek

Wittmann Krisztián 99 százalékig biztos benne, hogy ez lesz az utolsó évada

Kosárlabda
2026.08.08. 10:25

Félénkebbek, de hódítani akarnak – férfi kosár NB I

Kosárlabda
2026.08.04. 13:14

 A címvédő már kész van, de nincs mindenki ilyen jó helyzetben

Kosárlabda
2026.08.03. 14:05

Maronka Zsombor a következő idényben is Hamburgban kosarazik – hivatalos

Kosárlabda
2026.07.16. 16:56

Vojvoda Dávid: Valamit biztos jól csináltunk Hanga Ádámmal

Kosárlabda
2026.07.07. 12:28

Videó: Hanga és Vojvoda is elköszönt a válogatottól

Kosárlabda
2026.07.07. 00:44

A belgák elleni győzelemmel zárta a vb-selejtező első csoportkörét a magyar férfi kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2026.07.06. 19:54

Lauri Markkanen vezérletével a finn kosárlabda-válogatott a csoportelsőségre tör

Kosárlabda
2026.07.01. 09:00